Petíció a krasznahorkai vár felújításának folytonosságáért

Petíció a krasznahorkai vár felújításának folytonosságáért

Tizenhárom év telt el a krasznahorkai vár tetőszerkezetének leégése óta. A felújítással idén augusztusban kellett volna elkészülni, de a kulturális minisztérium intézkedései miatt a vár felújítása, a munkálatok folytonossága komoly veszélybe került.

Mint arról beszámoltunk, Orosz Örs március 10-i sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Pandy Péter, a Kassa megyei idegenforgalmi bizottság vezetője, Nagy György és Gergely Papp Adrianna megyei képviselők, Prékop Katalin helyi önkormányzati képviselő, valamint ő maga – petíciót indítottak.

A petícióban azt követelik, hogy a felújítással kapcsolatos hatáskörök kerüljenek vissza azokhoz, akik értenek hozzá.

„A krasznahorkai vár felújítását ismét a megfelelő szakemberek irányítása alatt kell folytatni”

Petíciónkat ONLINE is lehetősége van támogatni.

A petícióban a következő áll:

Hírdetés

„Mi, Szlovákia alulírott polgárai elutasítjuk, hogy a kulturális minisztérium a Szlovák Nemzeti Múzeum vezetésén keresztül ellehetetlenítse a Betléri Múzeum működését és veszélybe sodorja Krasznahorka várának finiselő felújítását.

Felháborodással vettünk tudomást arról, hogy a nemzeti múzeum vezetése eltávolította posztjáról a Betléri Múzeum igazgatóját, valamint a vár felújításának munkálataiban kulcsfontosságú szerepet betöltő helyettesét. Megdöbbentő az a módszer, ahogy a változtatásokkal megalázták a múzeum dolgozóinak közösségét és az érintetteket.

Több éves csúszás után Krasznahorka várának felújítása a végéhez közeledik és eddig jó kezekben volt, elfogadhatatlan számunkra, hogy a mostani vezetés inkompetens döntések sorozatával megakassza ezt a folyamatot. A Betléri Múzeum vezetősége és szakmai csapata becsületes és magas színvonalú szakmai munkát folytatott az elmúlt években, folyamatosan javult az intézmény megítélése.

Kiállunk a múzeum korábbi alkalmazottai mellett és szolidaritást vállalunk velük. A Betléri Múzeum által kezelt és bemutatott műkincsek a szlovák és a magyar közös történelem kincsei, fontos számunkra, hogy az intézmény működése továbbra is jó kezekben legyen.

Ezért kérjük, hogy a krasznahorkai vár helyreállításával kapcsolatos hatásköröket adják vissza a Szlovák Nemzeti Múzeum – Betléri Múzeumnak, a felújítási munkálatok felügyeletét a korábbi projektcsoportnak, s ezzel a lehető legrövidebb időn belül biztosítsák kulturális örökségünk felújításának folytonosságát.

Ezen kívül a múzeum újítsa meg a szerződését a több éve jól működő Andrássy Gyula Alapítvánnyal, mely az Andrássy-örökség digitalizálását végzi a szlovák és a magyar nemzet javára már évek óta.”

Ahhoz, hogy mindezen a Magyar Szövetség változtatni tudjon, szükségük van az ÖN aláírására is. Elektronikus aláírását ITT adhatja le, amit az e-mailjére érkezett linken kell megerősítenie.

Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »