Peter Paška: a hatalmi harcokból a város lakossága nem profitál

Peter Paška: a hatalmi harcokból a város lakossága nem profitál

Harmadszor indul a polgármesteri székért Peter Paška, Galánta jelenlegi polgármestere. Az elmúlt választási időszak eredményeiről részletesen beszámolt. Úgy véli, több kitűzött célt is elérhetett volna a járási központ a vezetése alatt, de hogy nem így történt, annak több oka is van. Számos megkezdett projekt vár még a megvalósításra.

Négy évvel ezelőtt Peter Paška hat képviselőjelöltből álló csapatával függetlenként indult és nyert a helyhatósági választásokon. Nyolc pontból álló választási programjának a Tovább a változások útján címet választotta. Az abban leírt ígérteket részben sikerült betartania.

Visszatekintve az elmúlt négy évre Galánta polgármestere megállapította, hogy ebben a választási ciklusban nem sikerült elérni az összes kitűzött célt. „Ennek elsősorban az az oka, hogy folytatódtak azok a nagyon kemény harcok, amelyeket az első választási időszakban is megéltem, vagyis a képviselő-testület nagy része sokat tett azért, hogy ne lehessen megvalósítani a lakosoknak tett ígéreteket, illetve hogy fékezzék a városfejlesztést. Ez kemény megállapítás, de teljes mértékben vállalom. A 19 képviselő közül tulajdonképpen nyolccal tudtam együttműködni, ami csak arra volt elég, hogy a többségben lévő ellenzéki képviselők ne tudják figyelmen kívül hagyni az általam megvétózott döntéseket. Galánta ugyanis az előző választási ciklusban azzal vált híressé Szlovákiában, hogy több mint 80 testületi határozatot megvétóztam, mivel vagy nem voltak összhangban a törvénnyel, vagy a város érdekeivel ellentétesek voltak. A mostani időszakban a képviselői többség már odafigyelt arra, hogy ne szavazzon meg olyan határozatokat, amelyeket nem lehet végrehajtani, de sokszor megtörtént, hogy elutasították az általunk javasoltakat, mert számukra más jelentette a prioritást. Sajnos azonban a hatalmi harcokból a város lakossága nem profitál” – fejtette ki. A másik ok szerinte, ami miatt nem tudták a négy évvel ezelőtt kitűzött célokat megvalósítani, a Galandia akvapark, amely hatalmas beruházás volt. A városnak nemcsak rengeteg pénzébe került, hanem rengeteg időt és energiát is felemésztett. „Több mint 3 millió eurót költöttünk rá, a végeredmény igazán elfogadható volt. Amit valójában szerettünk volna, hogy a lakosok elérhető áron élvezzék a fürdő által nyújtott szolgáltatásokat, azt csupán a nyári időszak négy hónapjában sikerült elérni. Az energiaárak rendkívüli megemelkedése miatt kénytelenek voltunk ideiglenesen bezárni a fürdőt” – egészítette ki.

A polgármester szerint a kormányváltás után az európai uniós támogatások felhasználása szinte teljesen leállt. Ami azonban örömmel tölti el, hogy a galántaiaknak sokat jelentő Esterházy-kastély felújításában komoly előrelépések történtek.

Nemcsak azért fontos a kastély, hogy legyen egy szép épület a városban, hanem valóban szívügye a helyieknek az épület sorsa. Személy szerint nagyon örülök, hogy a Galánta címerén is látható tornyot fel tudtuk újítani. Ki kell emelnem a volt kulturális államtitkár, Rigó Konrád segítségét, aki jelentős részt vállalt abban, hogy ez a projekt megvalósulhasson. Jelenleg további uniós pályázati források lehívásán dolgozunk, hogy a neogótikus kastély mellett a reneszánsz kastélyt is felújíthassuk együttműködésben Tata és Zselíz városokkal”

részletezte Peter Paška.

Hírdetés

Ami az óvodák és az iskolák felújítását illeti, elkészültek a projektek az Szlovák Nemzeti Felkelés és az Északi lakótelep óvodáinak rekonstrukciójára, de a pályázati felhívások csak most váltak elérhetővé. „Nemcsak az óvodákat szeretnénk felújítani, hanem a két lakótelep alapiskoláit is szeretnénk hőszigetelni és csökkenteni az energiára szánt kiadásokat. A héten nyitottuk meg a Clementis liget (Clementisove sady) lakótelep óvodájának új pavilonját. Jelenleg az összes galántai gyerek számára, aki betöltötte a harmadik életévét, helyet tudunk biztosítani az óvodákban. A West és a Kolónia lakótelepen is épül egy-egy óvoda, amelyekkel kapcsolatban még tárgyalások folynak a beruházóval, hogy magán- vagy városi óvodaként fognak-e működni. Én az utóbbit támogatom” – hangsúlyozta. A polgármester azt is elmondta, hogy a Samsung vállalattal közösen három játszóteret létesítettek a városban, mégpedig a Štefánik utcai alapiskolában, a Gyönyörű utcában és Javorinka városrészben.

Peter Paška úgy véli, a zöldövezetekről kiemelten nem kell beszélni, hiszen aki végigmegy a városon, láthatja, hány helyen történt parkosítás az elmúlt években. A városközpontban és az egyes lakótelepeken több száz fát ültettek ki. Hozzátette, a faültetésnél még fontosabb, főleg az első két évben, míg megerősödnek a növények, az állandó törődés, locsolás, amelyre ugyancsak igyekszik figyelmet fordítani a város. A választásokig már nem, de karácsonyig átadhatják a jelenleg épülő bérlakásokat. „Elmondhatom, hogy nagyon szép és igényesen kivitelezett lakásokat kapnak majd az igénylők. A 72 lakás azonban kevés, mivel 400 kérvény van jelenleg a városi hivatalban, ezért magánbefektetők segítségével további 300 lakás épülhet a Csipkés városrészen, 50 a kórház közelében, valamint a West lakótelepen. Ha ezek mind megvalósulnak, több mint 400 új bérlakás lehet néhány éven belül” – mondta el. Galántán a 2018-as évben még az Ifjúság negyedben (Mládežnícka štvrť) egyetlen ház sem állt, most több mint 400 lakás található, ahogy a Bíróhegy (Richtárske pole) lakónegyedben is mintegy 150 társasház épült.

A polgármester elégedett a Műszaki Szolgáltatások (Technické služby) működésével és a szervezettel való együttműködéssel. Úgy véli, érzékelhető, hogy vezetőjének fontos a zöldövezetek karbantartása és a kellemes városkép kialakítása. „Szintén jó kapcsolatot ápolunk a Pátria szociális otthon vezetőjével, ahogy a sportlétesítmények igazgatóságával, vagy a Galandia ügyvezetőjével is. A Bysprav és a Galantaterm kft.-vel, a város két leányvállalatával ugyancsak remek az együttműködés. Minden helyi szervezet igyekszik segíteni a másik munkáját, az egyetlen kivétel a Városi Művelődési Központ, amellyel sajnos meglehetősen megromlott az együttműködés az elmúlt években” – tette hozzá.

Az egész választási időszakban, de az elmúlt hónapokban különösen sok bírálat érte Peter Paškát a képviselők és gyakran a lakosok részéről is, hogy nem megfelelő a testülettel a kommunikáció, gyakran hoz egyéni döntéseket. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, igyekszik tartani magát ahhoz a tételmondathoz, mely szerint nem attól kell tanácsot kérni, aki szándékosan rossz tanácsot ad. „Például a Galandiában felmerülő problémák során is megszólítottuk a képviselőket, hogy jöjjenek és tisztázzuk, mi miért és hogyan történt, de sajnos néhány kivételével nem mutattak érdeklődést. Azóta ők azok, akik a szemünkre vetik, hogy rosszul gazdálkodtunk. Vannak a képviselők között olyanok, akik abban érdekeltek, hogyan ne lehessen megoldani a problémákat és szinte minden lépésemet, döntésemet megkérdőjelezik. Igen, velük tényleg nem jó a kommunikáció” – jelentette ki.

A beszélgetés végén azt a kérdést tettük fel a polgármesternek, hogy ha ennyi kellemetlenséggel jár ez a munka, miért szeretné mégis folytatni? „Már az egyetemi éveim alatt elkezdtem vállalkozni, nagy cégeket alapítottam, az év vállalkozója díj várományosa voltam. Az polgármesterré választásom után nem sokkal a kastély rekonstrukciójával kapcsolatban vádat emeltek ellenem, nagyon hosszú ideig tartott, míg tisztára mostam a nevem, a családom is nagyon megsínylette az évekig tartó huzavonát. Az, hogy magasabb szintre szerettem volna emelni ezt a várost, rengeteg erőbe, energiába és pénzbe került, de az egészségünknek sem tett jót, ezért talán furcsa, hogy folytatni szeretném.

„Mégis őszintén remélem, hogy már láthatóak az eddig elvégzett munka eredményei, és hogy Galánta városát tovább lehet fejleszteni, hogy magasabb színvonalat is el lehet érni, akár Dunaszerdahely vagy Nagyszombat méretű és szintű város válhat belőle”

zárta Peter Paška.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »