Perverz cseh férfi tartotta rettegésben a pozsonyi nőket!

Perverz cseh férfi tartotta rettegésben a pozsonyi nőket!

Több pozsonyi nőt is megtámadott a 48 éves, cseh állampolgárságú Martin T. Egyelőre rablás, veszélyes fenyegetőzés és garázdaság gyanújával folyik ellene eljárás. De van itt más is…

A férfi ellen azonban beteges szexuális szokásai miatt is bizonyítékokat gyűjtenek a rendőrök.

2022. május 5-én a belvárosban, az SNP téren osont be egy épületbe, ahol kiállítás volt. Egy kurátorként ott dolgozó nőt megfenyegetett, ha nem csinálja azt, amit mond neki, bántani fogja. Majd csókolgatni kezdte a nő talpát, közben pedig maszturbált. Mintegy öt perc múlva megköszönte a nőnek a segítséget és távozott.

Hírdetés

2023. január 30-én egy iskola tantestületi irodájába ment be, azzal, hogy pénzt akar adományozni. Később azonban kést rántott. A megtámadott tanítónőnek sikerült elmenekülnie, a férfi pedig sietve távozott az oktatási intézményből.

Azonban egy 67 éves nő nem volt ennyire szerencsés, őt egy ligetfalui tömbház liftjében molesztálta a perverz cseh. Ebben az ügyben a rendőrség továbbra is bizonyítékokat gyűjt.

Martin T. csehországi állandó lakhellyel rendelkezik, és az ottani rendőrség előtt sem ismeretlen. Február 4-én sikerült őt elfogni a cseh rendőröknek. Ha bebizonyosodik bűnössége, 8 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »