Perui �slakosok t�szul ejtettek hetven turist�t

Perui őslakosok túszul ejtettek hetven turistát, ezzel tiltakozva a kormány tétlensége ellen az észak-perui Amazonas-vidéken történt kőolajvezeték-szivárgás kérdésében.

A túszok között vannak peruiak és külföldi turisták – nők és gyerekek – is, köztük amerikai, spanyol, francia, brit, német és svájci állampolgárok.

– Az a célunk, hogy a jelenlegi akcióval felhívjuk a kormány figyelmét – nyilatkozta Watson Trujillo, a Cuninico településen élő őslakos közösség vezetője az RPP rádiócsatornának csütörtökön. Azt akarják elérni, hogy a kormány küldjön delegációt a térségbe annak érdekében, hogy felmérjék az olajszivárgás okozta károkat.

A 800 kilométer hosszú, az észak-perui Amazonas-vidéket a tengerparttal összekötő Norperuano vezeték szeptember közepén sérült meg, és becslések szerint mintegy 2500 tonna kőolaj szivárgott a Cuninico folyóba.

Hírdetés

A túszejtéssel az őslakosok demonstrációja újabb szintet lépett. A tiltakozók korábban a folyón alkottak blokádot, hogy a hajóközlekedés feltartásával hívják fel a figyelmet a vízfelszínt beterítő olajszőnyegre és a szivárgás környezetre mért pusztító hatására.

Szeptember végén a kormány 90 napos szükségállapotot hirdetett ki a térségre, amely hozzávetőlegesen 2500 őslakosnak ad otthont.

A Petroperú állami tulajdonú, kőolajforgalmazással foglalkozó céghez tartozó vezeték sérülését a vállalat beszámolói szerint szándékosan okozhatták.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »