Előrebocsátom, nem vagyok Irán történetének szakértője, de az érdekes esemény kapcsán talán érdemes megosztani néhány gondolatot.
Előrebocsátom, nem vagyok Irán történetének szakértője, de az érdekes esemény kapcsán talán érdemes megosztani néhány gondolatot.
Irán modern történetében is érzékelhetőek jelentős változások, a külső erők befolyása. A második világháború alatt a rövid iraki németbarát fordulat esetleges perzsa bekövetkezésének megelőzése céljából a szövetségesek 1941-ben megszállták az országot.
A szövetségesek győzelmétől függetlenül a második világháborút követően a térség többi államához hasonlóan felerősödtek az antiimperialista, iszlám nacionalista és államszocialista erők és törekvések.
Az 1950-es évek elején Mohammad Mosaddegh (1882-1967), az 1951-53 közötti miniszterelnök nacionalizálta a nemzeti jövedelem jelentős részét megtermelő, kitevő olajforrásokat. Az akkori kétpólusú világ logikájából következett, hogy bár nem sértette az USA geopolitikai érdekeit, az USA, Nagy-Britannia, egy a CIA segítségével végrehajtott államcsíny során belső ellenfelei megbuktatták. Bár először ő akarta száműzetésbe, Rómába kényszeríteni az ifjú uralkodót, Mohammad Reza Pahlavit (1919-1980), aki Perzsia történetében az utolsó sah szerepét töltötte be 1941 és 1979 között.
Az 1953-as államcsínyt követően az USA elvárásai, szempontjai érvényesültek az országban, 1959-ben Irán részt vett a Központi Szerződés Szervezete (CENTO) létrehozásában.
A szigorúbb 50-es éveket itt is enyhülés követte, de a sah rendszerének felülről, abszolutisztikus formában történő irányítása alig változott.
Ettől függetlenül 1962-ben meghirdetésre került az ország modernizációját előrevetítő ún. „fehér forradalom”.
E reformprogram az ország modernizációját célozta meg: iparfejlesztést, a legelők államosítását, földreformot és az oktatás és az egészségügy fejlesztését. Kétségtelen történtek jelentős előrelépések az iráni nők helyzetében, szabadságjogaik, életlehetőségeik javulásában is.
Reza Pahlavi 1967. október 26-án Teheránban császárrá, „királyok királyává” (sahansah) koronáztatta magát, felesége, Diba Farah (1938-) pedig császárné címet kapott.
A „fehér forradalom” természetesen hozott bizonyos eredményeket, azonban az iráni társadalom szegényebb rétegei helyzetén nemigen tudott változtatni. Talán hosszabb idő, arányosabb fejlődés, tervezés kellett volna a felzárkózáshoz. Ugyanakkor a hatalmi elit privilégiumai alig változtak, körükben jelentős volt a korrupció. A társadalmi aránytalanságok miatt felerősödtek a különféle (iszlamista, marxista, demokratikus-liberális) ellenzéki mozgalmak. Egyes irányzatok fegyveres akciókat is végrehajtottak, ez kiváltotta a SAVAK nevű titkosrendőrég megtorlásait.
Az egyébként modernizálódó, fejlődő rendszer reprezentatív, önmagát kifelé népszerűsítő eseménye volt az 1971. október 12-16. között megtartott Persepolis Party. Már a sah szintén Reza Pahlavi nevű édesapja (1878-1944) is vonzódott az óperzsa hagyományokhoz, az Achaimenida-birodalom dicső történetéhez. Történészei kiszámították Nagy Kürosz perzsa király halála időpontját, amelynek évfordulójára 1971 októberében hatalmas rendezvénysorozatot szerveztek a hajdani birodalmi főváros, Persepolis közelében.
A meghívott külföldi állam- és kormányfők és kíséretük számára hatalmas sátorvárost építettek Persepolis környékén. Káprázatos programok, díszszemlék, fogadások szerepeltek az eseménysorozat programjában.
Nem sorolhatunk fel mindenkit, de a korabeli világ számos vezetője megjelent. Így IX. Frigyes dán király, Baldvin belga király hitvesükkel, Fülöp herceg Nagy-Britanniából. A Szovjetunió nevében Nyikolaj Podgornij, a Legfelső Tanács elnöke. Az USA alelnöke, Spiro Agnew is képviselte az akkor baráti nagyhatalmat.
Spanyolországot nem közvetlenül a Franco-rendszer, hanem a trónörökös pár: Juan Carlos és Zsófia hercegnő képviselték.
Itt voltak az egykor hősies ellenség, Hellasz képviseletében II. Konstantin király és felesége.
Érdekes volt az akkor még rövidebb-hosszabb ideig fennálló nagy történelmi múltú rendszerek vezetői megjelenése: Hailé Szelasszié Etiópia (akkor már nem teokratikus) uralkodója, Abdul Vali herceg az afgán sah képviseletében. Itt volt Jacobus Johannes Fouche, az akkor még búr vezetésű Dél-Afrikai Köztársaság elnöke.
Magyarországot Losonczi Pál, az akkori államfő, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanács elnöke képviselte. Egyébként Reza Pahlavi sah többször járt hazánkban, utoljára 1978-ban, akkor az ELTE díszdoktori címét is megkapta.
Talán pszichiátriai problémaként lehet elemezni, hogy itt indulhatott el a szintén megjelent Ceausescu házaspár és a Napóleont leutánzó őrmester, a magát Közép-Afrika császárává koronáztató Bokassa megalomániája, megbolondulása.
A fényűző ünnepségsorozat negatív érzéseket keltett Irán túlnyomórészt szegénységben élő rétegeiben, és a síita klérusban. Ráadásul a zoroaszterista óperzsa birodalom hagyományai felelevenítése tovább fokozták a síita vallású tömegek és a vallási vezetők ellenérzéseit. Azért tárgyilagosan megjegyezhetjük, a történelem során, de azóta is voltak sokkal grandiózusabb rendezvények.
1978 augusztusától felerősödtek a társadalmi feszültségek: terrorakciók, tüntetések, zavargások, karhatalmi sortüzek követték egymást. 1978-79 fordulóján az ellenzéki erők egyre inkább teret nyertek, bár a sah a párbeszéd, az engedmények, a megegyezés politikáját kereste az ellenzék felé, rendszere egyre inkább elvesztette legitimitását. A brutális erőszak elkerülése mellett döntő uralkodói pár és családjuk 1979 januárjában elhagyták az országot. A rövid ellenzéki együttműködést a vallási erők dominanciája váltotta fel, miután Ruhollah Khomeini (1900-1989) síita vallási vezető hazatért. Iráni Iszlám Köztársaság lett. A sah sok vonatkozásban liberális és laikus rendszerét erőteljesebb vallási szempontok és hazafiság váltották fel a bátor és tehetséges árja perzsa nemzet életében.
Végezetül talán két következtetést érdekes és érdemes levonni az eseményekből.
Egyrészt minden társadalomban a belső társadalmi felhajtóerők nyomására egymás után jönnek fel a hatalomból folyamatosan részt követelő, vagy azt megszerezni szándékozó új „elitek”, másrészt pedig a fényűzés és a pazarlás visszaüthet bármely rendszerre.
Károlyfalvi József – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
