Peren kívül megegyezett Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Nemzeti Színház

Peren kívül megegyezett Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Nemzeti Színház

A Rómeó és Júlia november 10-i előadásán súlyos balesetet szenvedő művészek kártárítése ögyének a végére került most pont.

Közleményben tudatta a Nemzeti Színház, hogy október 14-én Szász Júliával, október 18-án pedig Horváth Lajos Ottóval megállapodást kötött, hogy a 2023. november 10-én a Rómeó és Júlia című előadás során bekövetkezett munkabalesettel összefüggésben közöttük felmerült minden nyitott kérdést és igényt peren kívül, békés úton, véglegesen, teljes körűen és valamennyi érintettre nézve kötelező érvénnyel rendezték.

Hírdetés

Mint ismert, tavaly november 10-én Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Rómeó és Júlia előadása közben a takarásban, a díszletről a mélybe zuhant. Olyan súlyos sérüléseket szenvedtek mindketten, hogy azonnal kórházba szállították és megoperálták őket. Azóta mindketten elhagyták a Nemzeti Színházat, Horváth Lajos Ottó a Játékszínbe, Szász Júlia pedig a Centrál Színházba szerződött, de az egyezkedés hosszú ideje tartott.

Horváth Lajos Ottó maradandó sérüléseket szenvedett, a gyógykezeléseken túl pedig a nyilvánosság előtt szállt harcba a Nemzeti Színház által közölt, általa valótlannak nevezett járulékok és adatok miatt. Szász Júlia a közösségi médiában is posztolt korábban, hogy minimális juttatást kapott csak a színháztól, miközben Vidnyánszky Attila, az intézmény vezetője ötmillió forintos segélyről nyilatkozott. A színészek jogi képviselői tavasszal már jelezték, hogy folynak az egyeztetések, most pedig a szűkszavú közlemények szerint meg is állapodtak a felek.

Az ügyben indult nyomozás még tart.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »