A felére eshet vissza az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt. Lemondott a BBC vezérigazgatója és a BBC News igazgatója egy félrevezető Trump-dokumentumfilm miatt.
Pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást is kötött az amerikai elnökkel a kormányfő a pénteki washingtoni látogatáson. Orbán Viktor a Washingtonból hazafelé tartó repülőútján azt mondta: az amerikai elnök ígérete értelmében ha bármilyen külső támadás érné Magyarországot vagy az ország pénzügyi rendszerét, megvédik a magyar pénzügyi stabilitást. Orbán Viktor úgy fogalmazott: olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetősége van Magyarországnak az Egyesült Államokban, amellyel ki tudnak váltani bármilyen brüsszeli pénzt. Orbán Viktor a korábbi bejelentést megerősítve azt is hangsúlyozta: Magyarország időkorlát nélküli szankciómentességet kapott az Egyesült Államoktól a Török Áramlat gázvezetéken és a Barátság kőolajvezetéken érkező energiaszállításokra.
Hadiipari fejlesztésekről, köztük HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban a magyar delegáció – ismertette a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a szükséges amerikai kongresszusi felhatalmazás után a tervek szerint várhatóan 3-5 éven belül történhet meg a beszerzés.
A felére eshet vissza az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt- figyelmeztetett az amerikai pénzügyminiszter. Scott Bessent a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól beszélt a CBS televízióban. Scott Bessent szerint a kormányzati intézmények újraindításához a kongresszus felsőházában 5 demokrata szenátorra van szükség. Adam Schiff demokrata párti szenátor a CBS televízióban megerősítette, hogy egyelőre nincs szándék arra, hogy megszavazzák az átmeneti költségvetést.
Felfüggesztette a ritka fémek – köztük a gallium, a germánium, az antimon és a szuperkemény anyagok – amerikai exportjának tilalmát Kína. Az intézkedés 2026. november 27-éig marad érvényben. Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök október végén Dél-Koreában olyan megállapodásokat kötött, amelyek enyhítik a korábbi gazdasági szankciókat.
Gyászünnepséggel emlékeztek meg Londonban az első világháború és az azóta eltelt évtizedek konfliktusainak brit katonaáldozatairól. Az emlékünnepségen ezúttal a második világháború befejezésének 80. évfordulójáról is megemlékeztek. A koszorúzási ceremónián részt vett mások mellett III. Károly király, Vilmos trónörökös, valamint Keir Starmer miniszterelnök is.
Az újraegyesítés óta nem volt ilyen veszélyben a német demokrácia– hívta fel a figyelmet az államfő. Frank-Walter Steinmeier az első német köztársaság 1918-as kikiáltásának évfordulója alkalmából tartott rendezvényen úgy értékelte: fenyegetést jelent az orosz agresszor, emellett a szélsőjobboldali erők is kockázatot jelentenek a demokráciára.
Összesen 125 milliárd dollár összegyűjtését kezdeményezik a trópusi erdők védelmére az ENSZ brazíliai klímakonferenciájának résztvevői. Brazília vezetésével jön létre egy olyan alapítvány, amely azokat az országokat jutalmazza, ahol korlátozni tudják az erdőirtást. Norvégia három milliárd dollárt ajánlott fel erre a célra, ami a legnagyobb összeg az eddigi bejelentett adományok közül.
Partot ért a Fülöp-szigeteken a Fung-wong szupertájfun, amelynek érkezése előtt csaknem 1 millió embert evakuáltak. A hatóságok eddig két halálesetről tudnak. A tájfun 1600 kilométer széles eső- és szélsávjával a Csendes-óceán felől ért partot. A katasztrófavédelmi hatóság szerint több mint 30 millió embert veszélyeztet a Fung-wong szupertájfun az országban.
Japánban a Richter-skálán 6,7-es erősségű földrengés volt az ország északi részén, Ivate prefektúra partjainál, 10 kilométeres mélységben. A japán meteorológiai szolgálat cunamiriadót adott ki, 1 méter magas hullámok veszélyére figyelmeztetve. Sérülésekről vagy károkról nem érkezett jelentés, és a környékbeli atomerőművekben sem észleltek rendellenességet.
Óriáshullámok ragadtak magukkal több embert a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetén, hárman életüket vesztették és 15-en megsérültek. A spanyol hatóságok figyelmeztetést adtak ki az erős hullámzás miatt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


