Pénzt osztott a megyeháza

Pénzt osztott a megyeháza

Idei első ülésén a Kovászna Megyei Tanács csütörtökön a személyi jövedelemadóból idénre becsült összegek 6 százalékát visszaosztotta a helyi közigazgatási egységeknek, és útkorszerűsítéseket érintő határozatokat is elfogadott.

Az állami költségvetési törvény értelmében most egyenként valamivel több, mint 38 millió lejt juttattak minden egyes megyének. Tamás Sándor tanácselnök közölte, a megye jól járt azzal, hogy nem lakosságarányosan, hanem egyenlően osztották le a pénzt.

Az összegnek a helyi költségvetések kiegyensúlyozására szánt elosztásáról a polgármesterekkel egyeztetve készítették el a tervet, amelyet a közgyűlés elé terjesztettek elfogadás végett. Figyelembe vették a helyi önkormányzatok igényeit, a folyamatban levő pályázatokat, hogy az önrészhez tudjanak hozzájárulni, és biztosítsák a települések megfelelő működését is.

Hírdetés

Mivel a kézdivásárhelyi és a ba­róti kórház városi fenntartásban működik, de egy-egy kistérséget szolgál ki, arra is figyeltek, hogy ezek fenntartói ne maradjanak magukra. Ezért az erdővidéki községek összefogtak, és összesen 130 ezer lejjel támogatják a baróti kórházat, a kézdiszékiek hasonlóképpen tettek, s az orbaiszéki Zabolával együtt 225 ezer lejről mondtak le a kézdivásárhelyi kórház javára. A pályázati támogatások rendjén az elnök kiemelt öt közigazgatási egységet. Réty község a tó körüli védőgát megerősítésére kapott pénzt, hogy hozzájáruljon a korszerű turisztikai körforgásba való bekapcsolódáshoz, Barátos köz­ség a Pákéban építendő, a Kovászna patakán átvezető híd építésére, Vargyas a könyvtár és óvoda bővítésére, Dálnok csatornarendszerének a kiépítésére, valamint orvosi rendelő építésére, Dobolló az országos programból épített tornatermének közműszolgáltatásokkal való ellátására jutott pénzhez.

A közgyűlés határozatot fogadott el a 2026-ig terjedő időszakra szóló költségvetési előrejelzésről. Ez csupán becslés, soha nem lehet előre pontosan megállapítani, utólag mindig módosítani kell, de törvény alapján előre kérik, le kell jelenteni, közölte az elnök.

Elfogadták a Kézdiszentlélek és Lemhény közötti megyei útszakasz korszerűsítésének megvalósíthatósági tanulmányát és műszaki-gazdasági mutatóit. Jakab István Barna elnök közölte, ha jól haladnak, jövőben már nekifoghatnak a 19 kilométeres úgynevezett „okosút” fejlesztésének.

Még három útszakasz korszerűsítési munkálatainak műszaki-gazdasági mutatóit kellett naprakésszé tenni, azaz az értékeket euróban megállapítani. Ezeket az Anghel Saligny Országos Fejlesztési Programból finanszírozzák. Egyik Sepsikőröspatak végétől a Vadas aljáig húzódó 2,35 kilométeres útszakasz, másik a Sepsibükszádon az országúttól a vasútállomásig terjedő, közel 3 kilométeres szakasz, beleértve az Olt-híd újjáépítését is, harmadik az Angyalos végétől a vasútig tartó 800 méteres szakasz.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »