Pénzjutalmat tűztek ki az amerikai harci gépek lelövéséért Oroszországban

Tizenötmillió rubel (mintegy 61 millió forint) jutalmat kapnak azok a katonák, akik elsőként lőnek le amerikai F-15-ös és F-16-os vadászgépet – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

Hírdetés

A tárca ezt Ilja Potanyinra, a jekatyerinburgi székhelyű, olajkutaknál alkalmazott kerámiaeszközöket gyártó FORESZ vállalat ügyvezető igazgatóhelyettesére hivatkozva tette közzé. Maga Potanyin a Telegram-csatornáján emlékeztetett rá, hogy a cég korábban félmillió rubelt (több mint kétmillió forintot) fizetett a német Leopard-2-es és az amerikai Abrams harckocsik kilövéséért vagy zsákmányul ejtéséért az Ukrajnában harcoló Központi csapatcsoportosítás katonáinak. Az írta, hogy eddig 17 esetben osztottak ki ilyen jutalmat.
   
Az orosz védelmi minisztérium keddi közlése szerint az orosz erők a hatból négy frontszakaszon nyomultak előre az elmúlt nap folyamán Ukrajnában, miközben 13 rohamot és ellenrohamot vertek vissza. A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek több mint 1900 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán.
   
A minisztérium a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg 13 tábori lőszerraktárt, három harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, egy francia CAESAR és lengyel Krab önjáró, valamint négy amerikai M777-es és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, egy golyószóróval felszerelt JaK-52-es repülőgépet, hat amerikai ATACMS műveleti-harcászati rakétát, két francia HAMMER irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők hét rakétáját, továbbá 28 légi drónt.
   
Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a „különleges hadművelet” övezetében felkereste a Kelet csapatcsoportosítás vezetési pontját. A tábornok a védelmi minisztérium szerint méltatta az orosz erők Urozsajne visszafoglalásakor felmutatott teljesítményét, és ismertette az újabb feladatokat.
   
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást, valamint sebesüléseket. Vjacseszlav Gladkov, Belgorod megyei kormányzó közölte, hogy az ukrajnai háború kezdete óta a régióban több mint kétszáz civil vesztette életét, és több mint 1100 sebesült meg.
   
„A fasiszták, azok fasiszták. Ennek megfelelően kell bánni velük, meg kell semmisíteni őket” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy, a világhálón megjelent videót kommentálva, amelyen az Azov elnevezésű ukrán nacionalista alakulat egyik tagja agyonlő egy, a földön ülő, fegyvertelen orosz katonát, a társai helyeslése mellett.
   
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese keddi Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy az Azov tagjai számára nincs kegyelem, és hogy az orosz katona meggyilkolására csakis „totális kivégzésekkel” lehet válaszolni. Peszkov elmondta, hogy a hasonló atrocitásokról az orosz bűnüldöző szervek évek óta gyűjtik a bizonyítékokat.
   
Az elfogott orosz katona agyonlövése ügyében az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított, Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos pedig felszólította Kijevet, hogy ellenőrizze a gyilkossággal kapcsolatos adatokat.
   
Oroszországban kedden távollétében 11 évi szabadságvesztésre ítélték Mark Fejgin ügyvédet, amiért rágalmakat terjesztett az orosz hadseregről. A bíróság felrótta neki, hogy 2022 áprilisában a Channel 9 televízióban azt állította, hogy orosz katonák civileket öltek meg a kijevi régióban lévő Bucsában, de egyéb, a „különleges hadműveletre” vonatkozó állítását is hamisnak minősítette.
   
Az SZK büntetőeljárást indított Jevgenyija Csirikova ökoaktivista ellen, ugyancsak az orosz hadsereg megrágalmazása címén. Az Észtországban élő Csirikova ellen a terrorizmus támogatása címén is büntetőeljárás folyik, ami miatt szövetségi körözési listára került.
   
Szergej Akszjonov, a Krím vezetője kedden közölte, hogy az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt régiót Szergej Karjakin sakknagymester és Jurij Nyimcsenko, a „különleges hadművelet” veteránja, Oroszország hőse fogja szenátorként képviselni az orosz parlament felsőházában.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »