Pénteken összeül az ország biztonsági tanácsa

Robert Fico (Smer-SD) kormányfő bejelentése szerint pénteken (január 10.) összeül az ország biztonsági tanácsa a kataszteri hivatalokban előállt helyzet miatt. Az üggyel kapcsolatban akkor nyilatkozik. A kormányfő ezt a brüsszeli munkalátogatásán tartott sajtótájékoztatón jelentette ki.

„Beszéltem minden érintett féllel. Úgy vélem, délelőtt világos utasítást kaptak, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot, közöljék a szükséges tudnivalókat” – mondta a kormányfő. Hozzátette, egyetlen ország sem tudja elkerülni, hogy ilyen támadást indítsanak ellene.
Részletesebb tájékoztatást a biztonsági tanács pénteki ülését követően ígért Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter is.

Hírdetés

A belügyminisztérium szerdán (január 8.) megerősítette, hogy külföldről indított kiterjedt kibertámadás érte a járási hivatalok kataszteri osztályainak informatikai rendszerét. A kataszteri osztályokat megelőzésképpen átmenetileg bezárták. Juraj Celler, a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal (ÚGKK) elnöke kijelentette, a támadás során nem módosították a kataszteri hivatal adatbázisát, nem került sor a tulajdonosok és a tulajdonviszonyok megváltoztatására. A belügyminisztérium leszögezte, hogy nem felelős a kataszteri hivatal tevékenységéért.
Az ügyben a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (ÚBOK) nyomoz.

(TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »