Pénteken látogat Budapestre a svéd miniszterelnök, hétfőn pedig szavaz a svéd NATO-csatlakozásról az Országgyűlés – a nap hírei

Pénteken látogat Budapestre a svéd miniszterelnök, hétfőn pedig szavaz a svéd NATO-csatlakozásról az Országgyűlés – a nap hírei

520 millió forintos bírságot szabott ki az Állami Számvevőszék az ellenzéki pártokra tiltott kampányfinanszírozás miatt. A munkaerőpiaci aktivitás növelésére indít 270 milliárd forintos programot a kormány

Pénteken látogat Budapestre a svéd miniszterelnök – jelentette be Orbán Viktor kormányfő sajtófőnöke. A találkozó témája Magyarország és Svédország védelmi és biztonságpolitikai együttműködése, lesz. A bejelentés előtt Kocsis Máté frakcióvezető közölte: a Fidesz képviselőcsoportja támogatja Svédország NATO-csatlakozását, ezért arra kérte az Országgyűlés elnökét, hogy február 26-án szerepeljen a napirendek között a ratifikáció.

Tiltott kampányfinanszírozást állapított meg a 2022-es országgyűlési választáson közösen induló ellenzéki pártok esetében az Állami Számvevőszék – jelentette be a szervezet elnöke. Windisch László elmondta: a vizsgálat több mint 260 millió forint tekintetében végleges, így annak összegét a DK-nak, a Jobbiknak, a Momentumnak, az MSZP-nek, az LMP-nek és a Párbeszédnek egyenlő arányban 15 napon belül be kell fizetniük a központi költségvetésbe. További büntetés is várható, miután több mint 1 milliárd 412 millió forint szerepét még a NAV vizsgálja. Az MSZP és a DK sem ismerte el az ÁSZ megállapításait, mindkét párt bírósági úton igyekszik elégtételt szerezni. A Momentum felidézte, hogy a büntetést az ÁSZ az önkormányzati és európai parlamenti választások elé időzítette, a párt szerint az eljárással próbálják ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat.

Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos programot indít a munkaerőpiaci aktivitás növelésére a kormány. 2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a foglalkoztatás és az aktivitás növelését, a munkában állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását. A részletes információk március 1-től lesznek elérhetők a munkaügyi portálon.

Az állami és a magánegészségügy teljes szétválasztása után kezdődhet el a két szektor együttélésének szabályozása – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség konferenciáján. Takács Péter jelezte: kormányzati döntés szükséges ahhoz, hogy mely magántulajdonú szolgáltatókat vonják be hosszú távon a közfinanszírozott ellátásba. A portfolio beszámolója szerint az államtitkár arról is beszélt, hogy intenzív egyeztetéseket folytatnak a Pénzügyminisztériummal azért, hogy ne alakuljon ki a tavalyihoz hasonló méretű adósság az állami kórházak esetében.

Visszaesést mért a tavalyi lakásépítésben és építési engedélyezésben a KSH. 2023-ban 18.647 új lakás épült, ami 9,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21.501 volt, ami 39 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben. Pest régióban ugyanakkor nőtt, a többi régióban csökkent az új lakások száma 2022-höz képest.

Hírdetés

Árvízvédelmi készültség van érvényben a Tiszán, a Bodrogon, a Taktán és a Sajó torkolati szakaszán, de az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint rendkívüli helyzet kialakulására nem kell számítani. Siklós Gabriella az InfoRádióban elmondta, hogy a Bodrogon kellett másodfokú készültséget elrendelni, de a folyók mindenhol a védvonalon belül maradnak.

A magyar lesz minden idők leginkább bővítéspárti uniós elnöksége – jelentette ki Brüsszelben a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az Európai Unió és Grúzia közötti társulási tanács ülése után azt mondta: Magyarország az év második felében szeretné hozzásegítené Szerbiát az új csatlakozási fejezetek megnyitásához, Montenegrót több fejezet lezárásához, Bosznia-Hercegovinát, Grúziát és Moldovát pedig a valós, érdemi tárgyalások megindításához.

Átfogó reformok bevezetésével lezárja a jogállamisági eljárást az Európai Bizottság Lengyelországgal szemben – fogalmazott az átláthatóságért felelős uniós biztos Brüsszelben. Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter az uniós bizottság ülésén mutatta be országa cselekvési tervet.

Teljesen orosz ellenőrzés alá került a Dnyeper bal partja Herszonban – jelentette be orosz elnök, amikor fogadta az orosz védelmi minisztert. Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy az orosz csapatok kiépítették ott a szükséges védelmet. Azt mondta, hogy négy-öt ukrán katona bujkál még a környéken, akinek felajánlották a megadás lehetőségét.

Vádaskodásnak nevezte a Kreml, hogy Alekszej Navalnijt idegméreggel ölték meg. Az ellenzéki politikus felesége tegnap beszélt arról, hogy szerinte férje holtestét azért nem adják ki a családnak, mert a börtönben megmérgezték, és meg akarják várni, amíg a méreg lebomlik. Az orosz hatóságok legalább még két hétig nem adják ki a holtestet.

Fellebbezési kérelmet nyújtottak be a londoni felsőbíróságon Julian Assange ügyvédei az amerikai kiadatás ellen. A bírói fórum szerdán hirdeti ki végleges határozatát. Az 53 éves, ausztrál állampolgárságú portálja csaknem félmillió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg és szivárogtatott ki. Az ügyvédek szerint a WikiLeaks alapítóját akár 175 évi börtönre is ítélhetik az Egyesült Államokban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »