Pence és Netanjahu Varsóban: felmondatnák Európával az iráni atomalkut

Pence és Netanjahu Varsóban: felmondatnák Európával az iráni atomalkut

Az iráni atomalku felmondására és az iszlám köztársasággal szemben életbe léptetett amerikai szankciók támogatására szólította fel Európát Mike Pence amerikai alelnök a Közel-Keletről szóló varsói nemzetközi konferencián csütörtökön.

Pence sajnálkozott amiatt, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei eddig nem bizonyultak együttműködőnek Irán ügyében. Az amerikai alelnök úgy véli, hogy "a terrorizmus legjelentősebb állami támogatójaként" az iszlám köztársaság jelenti a legnagyobb veszélyt a Közel-Keleten.

Hírdetés

Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a 2015-ben Iránnal kötött többhatalmi atomalkut arra hivatkozva, hogy az ország nem tartja be kötelezettségvállalásait.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz a konferencián, és mint elmondta: nehéz az előrehaladás a közel-keleti békefolyamatban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »