Pellegrinin akadhat meg Huliak kaszinótörvénye

Pellegrinin akadhat meg Huliak kaszinótörvénye

Pellegrinin akadhat meg Huliak kaszinótörvénye Tokár Géza2025. 10. 28., k – 16:32

Valószínűleg sikerrel járt a tiltakozás és a több irányból érkező nyomásgyakorlás: Peter Pellegrini államfő állítja, visszadobja a parlamentnek a Rudolf Huliakhoz kötődő szerencsejátékos törvénymódosítást.

Pellegrini egy keddi koszorúzáson jelezte, hogy szándékában áll a tervezet megvétózása. Az államfőnek problémája van a törvényjavaslat szövegezésével, de nem tetszik neki az sem, hogy a törvényt mindössze 71 szavazattal fogadta el a parlament. Az elnök szerint ha a szerencsejátékról szóló szabályozás valóban a kormánykoalíció prioritásának számít, akkor a három párt össze tud szedni 76 voksot.

Az elnök kora délutáni döntése még nem végleges – elvben tizenöt napja van a vétóra.

A javaslat sikere egy újratárgyaláson kétséges – az SNS már a sorsdöntő szavazásnál sem támogatta Huliak tervezetét, ezzel azonosult a járványügyi biztosként ismert Peter Kotlár elutasító álláspontjával. A párt maga is kérte Pellegrinitől a tervezet megvétózását a hétvégén.

Furcsa értelmezés

Az elfogadott törvénnyel kapcsolatos legfontosabb kérdés, hogy pontosan milyen hatásköröket biztosít az önkormányzatnak a helyi kaszinók és játéktermek üzemeltetésével kapcsolatban. A jogi olvasat homályos. Míg a kormánypártok állítják, hogy a települések továbbra is megtagadhatják a kaszinók működési engedélyének meghosszabbítását, az ellenzék szerint erről nincs szó: a törvény szövegéből mindössze az következik, hogy a településeknek állásfoglalást kell készíteniük és beterjeszteniük a szándékukról – ennek pedig az engedélyezésre nincs hatása.

A huzavona biztosan nem hiányzik a tervezet beterjesztőjének, Rudolf Huliaknak. Az eredetileg az SNS-frakcióban politizáló, majd a kiválása után független idegenforgalmi és sportminiszterként ténykedő politikus azt szerette volna, ha rögtön hétfőn érvénybe lép a szabályozás.

Egyes feltételezések szerint Huliak célja a tervezettel az volt, hogy több kaszinót is beszervezzen a Tipos állami szerencsejátékos vállalat alá, amelyek küszködnek az engedélyek meghosszabbításával. Az egyik ilyen kulcsfontosságú kaszinó Pozsonyban üzemel, az OC Danubia épületében.

A főváros szívesen bezáratná a létesítményt, amennyiben viszont érvénybe lépne a törvény, a kaszinó az elfogadott változat szerint legalább fél évig működhetne, október végétől számítva. Az érvényes szlovákiai szabályozások alapján a települések saját hatáskörben bezárathatják a kaszinókat a működési engedélyük meghosszabbításának megtagadásával, jelenleg 209 településen van érvényben tilalom. Huliak a tervek szerint legalább öt kaszinót szeretne átemelni a Tipos kötelékébe és megmenteni.

Több, a sajtóban megjelenő információ szerint a miniszter külső tanácsadókra is hallgathatott, mikor beterjesztette a tervezetet. Az egyik ilyen lobbicsoport a Ľudovít Makó vállalkozó mögött álló, országos kaszinóhálózatot működtető Eurogold.

Tömegeknek nem tetszik

Míg az SNS rendszerszintű és átfogó megoldást akar – szembemenve a párt egykori parlamenti képviselőjével – az ellenzék következetesen elutasítja a kaszinótörvényt. Igaz, a pártok hiányoztak a múlt heti szavazásról: amennyiben az ellenzék jelen van a voksoláson, az SNS nélkül szerzett 71 képviselői szavazat nem bizonyul elegendőnek a többséghez.

Pozsonyban több, mint százezer aláírást gyűjtöttek a helyi kaszinók felszámolására indított petíció keretén belül. A kezdeményezés miatt gyakorlatilag az összes kaszinó eltűnt a fővárosból – kivéve a Danubia épületében üzemelő létesítményt.

Az ellenzéki pártok szerint Huliak javaslata kikövezné az utat ahhoz, hogy a Tipos a saját hatáskörében, megkerülve az önkormányzatok véleményét kaszinókat üzemeltessen bárhol az országban.

Kapcsolódó cikkünk

Hírdetés

A csütörtöki parlamenti ülésnapon alaposan megosztotta a képviselőket a Rudolf Huliak szerencsejátékos törvénytervezete. Egy ponton még Peter Kotlár is az ellenzékkel szavazott, de végül megszavazták a törvényt.

Az elhúzódó vitát több alkalommal is szüneteltették, de este kilenc órakor végül megszavazták, néhány fontos változással.

SNS, az ideiglenes hős

A legkisebb koalíciós párt, az SNS képviselői eleve elégedetlenkedtek a rövidített eljárásban tárgyalt törvény kapcsán, ami mindössze néhány napja került a törvényhozás elé. A tervezettel eleve rengeteg probléma van a kritikusok szerint: Huliak azt szerette volna elérni, hogy az állami szerencsejáték-vállalat, a Tipos venné át a lejáró licenc-szel rendelkező kaszinók üzemeltetését, így automatikusan meghosszabbodna azok működési engedélye.

A felvetéssel több probléma is akadt. A változást követően például a szerencsejátékok működtetése teljesen az állam kezébe kerül, az önkormányzatok pedig az eredeti tervek szerint elveszítettek volna minden ellenőrzési lehetőséget a szerencsejátékok felett.

Peter Kotlár, aki a leginkább járványügyi kormánybiztosként szerepel a hírekben, valószínűtlen hősként tűnt fel a parlamenti vitában: váratlanul nem szavazta meg a tervezetet és még meg is tapsolták az őt gyakran kritizáló ellenzéki képviselők. Andrej Danko (SNS) szerint a járványügyi biztos különvéleménye érthető, még akkor is, ha nem egyeztek meg a kiszavazásról. Kotlár úgy vélte, hogy az egész tervezetet vissza kéne vonni és újra átgondolni a szabályozást.

Danko szerint furcsa, hogy Huliak a Tipos feladatköreinek megszerzése után hirtelen elkezdi kiterjeszteni az állami szerencsejáték-vállalat hatásköreit, miközben a hazárdjáték csak egyfajta szükséges rossz. A politikus egy ponton a láncfűrésszel való rendrakáshoz hasonlította Huliak kísérletét a szerencsejáték szabályozására.

Az SNS végül a legutolsó pillanatban nem akadályozta aktívan a törvény elfogadását: a frakció ugyan nem szavazott a tervezet mellett, viszont jelezte a jelenlétét – így az egyszerű többség, 71 szavazat is elégnek bizonyult. Az ellenzék hiányzott a voksolásról.

Az ellenzék is tiltakozott

Az ellenzéki képviselők nem értettek egyet Huliak tervezetével és egyöntetűen állították, hogy a törvény káros. Az ellenérvek között két fontos tényező tűnt fel: egyrészt az önkormányzatok lehetőségei valóban radikálisan szűkülnének arra, hogy önhatalmúlag korlátozzák a kaszinók és játéktermek működését.

A másik kritikus fejlemény, hogy a következő időszakban lejáró engedéllyel rendelkező, szerencsejátékkal foglalkozó létesítmények létezését mesterségesen meghosszabbítja, gyakorlatilag mentőövet dobva nekik – néhány létesítmény ugyanis a megszűnésre számíthatna az önkormányzatok miatt.

A két fő probléma mellett szinte eltörpül, hogy változna az ünnepnapokra vonatkozó szabályozás és az sem teljesen világos, hogy hol kötne ki a Tipos borítékolhatóan megemelkedő nyeresége. Furcsa továbbá, hogy a konszolidáció idején nem nőne a kaszinókra kivetett adók és járulékok mértéke. Ennek megfelelően a KDH, az SaS, vagy a Szlovákia mozgalom is teljesen elfogadhatatlannak tartja Huliak terveit.

Ment erőből

A parlament rövidített eljárásban tárgyalta a törvényjavaslatot és a héten akadály nélkül második olvasatba utalta a szabályozást. Kotlár egyéni akciója és az SNS kibukó elégedetlensége azonban megakasztotta a lendületet. A kormánykoalíció végül mentette a menthetőt és egy jelentős módosítással fogadta el az eredeti terveket, ami ellentmond Huliak szándékának: szükség lesz az önkormányzat beleegyezésére ahhoz, hogy a Tipos által átvett kaszinók működjenek. Legalábbis elvben: a tiltakozó ellenzék szerint az új szabályozás annyira homályos, hogy több értelmezésre is lehetőséget ad.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Novembertől az egyes községek a területi hatáskörükben betilthatják a hazárdjátékok űzését anélkül is, hogy a község lakosai ezt petícióban kérnék. Ez a hazárdjátékokról szóló törvény módosításából következik, amelyet kedden fogadott el a parlament.

Eddig a hazárdjátékok űzését tiltó, általánosan kötelező érvényű rendelet elfogadásának feltétele egy olyan petíció benyújtása volt, melyet az adott község lakosainak legalább 30 százaléka, illetve Pozsony és Kassa esetében a polgárok legalább 15 százaléka támogatott. A törvénymódosítás beterjesztői azzal érvelnek, hogy az EU-tagállamok jogrendjeiben sehol sem szerepel a petíció benyújtásának feltétele.

A módosított jogszabály értelmében az iskolák, a szociális intézetek, a nem szerfüggőségek kezelésére szolgáló intézetek és a diákszállók mellett tilos lesz játéktermet elhelyezni a felsorolt létesítményektől számított 500 méteres, vízszintesen mért távolságon belül, amennyiben erről a község külön rendelkezik. Eddig a törvény által megszabott minimális távolság 200 méter volt.

A módosítás célja továbbá erősíteni a Szerencsejáték-felügyeleti Hivatal hatáskörét és hatékonyságát. A jogszabály értelmében bezárhatják azt a kaszinót vagy játéktermet, amely esetében fennáll a gyanú, hogy törvénysértő módon üzemeltetik, illetve a játékgépeket nem lehet lefoglalni. Amennyiben szándékosan akadályozzák ezeknek a berendezéseknek az eltávolítását, a hivatal munkatársai felhatalmazást kapnak ezen akadályok elhárítására.

A jogszabály értelmében továbbá indoklás nélkül le lehet majd váltani a Szerencsejáték-felügyeleti Hivatal igazgatóját vagy bármely tanácstagot.

A törvénymódosítás november 1-jével lép hatályba.

Marek Hattas (Za ľudí) nyitrai polgármester megjegyezte, hogy az utóbbi időben nehéz volt megszerezni a polgárok több mint 30 százalékának aláírását. A törvény elfogadása után tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy a képviselőket az adott város vagy község lakosai választják meg, ezért a hazárdjátékok betiltása terén teljes körű legitimitást élveznek. Jana Žitňanská, a Za ľudí frakcióelnöke hozzátette: egyes tanulmányok szerint az állam annak az összegnek, amely a játéktermekből folyik be, a hatszorosát költi a hazárdjátékok negatív következményeinek helyrehozására.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »