Pellegrini szerint Szlovákia kiszúrt magával a helyreállítási tervvel

Pellegrini szerint Szlovákia kiszúrt magával a helyreállítási tervvel

Szlovákia olyan konkrét célokat tűzött ki a helyreállítási tervben, amelyeket a valóságban nehéz megvalósítani – jelentette ki a TASR TV vitaműsorában Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas-SD vezetője, független parlamenti képviselő.

„Szlovákiának meg kellett írnia, és meg is írta a saját helyreállítási tervét. És úgy gondolom, ezzel csapdát állított önmagának. Más országok nem ezt tették” – közölte Pellegrini. Emlékeztetett arra, hogy mind az egészségügyben, mind az igazságügyben konkrét lépésekhez kötötték a kiadásokat. „Komoly aggályaim vannak azzal kapcsolatban, hogy le tudjuk-e hívni ezeket az összegeket a helyreállítási tervből” – mondta.

Pellegrini kijelentette, a Hlas-SD nem fogja támogatni az egészségügyi reformot, még akkor sem, ha az az érv szól mellette, hogy a helyreállítási terv keretében vonnak el rá forrásokat.

Hírdetés

Az igazságügyi reformot is bírálta, mert szerinte nem nyerte el a bírók és a bírósági tisztségviselők támogatását. „Aki reformot akar, annak először is meg kell egyeznie azokkal, akiket érint. És nem úgy, hogy bírók és a bírósági dolgozók kétszer is tüntetnek a minisztérium előtt, és még csak nem is fogadják őket” – üzente Mária Kolíková igazságügyi miniszternek.

Pellegrini szerint a kormány alábecsüli ezeket a problémákat, ami a jelenlegi parlamenti ülésszak napirendjéből is kiderül. „Olyan dolgokkal vannak elfoglalva a kormánypárti képviselők, mint például az abortusz, vagy az egy- és kétcentesek bevonása.”

Pellegrini azt mondta, a Hlas-SD elkészítette a saját helyreállítási tervét. „A Hlas-SD képviselői Brüsszelbe utaznak, hogy ha szükség lesz rá, készen álljunk arra, hogy megvitassuk az Európai Bizottsággal a helyreállítási terv módosításának feltételeit. Így, ha a Hlas-SD lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen a kormány munkájában, azonnal fel tudjuk gyorsítani ezeknek a pénzeszközöknek a felhasználását” – zárta Pellegrini.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »