Pellegrini szerint a kormány elpazarolta a nyarat, nem foglalkozott a járvánnyal

Pellegrini szerint a kormány elpazarolta a nyarat, nem foglalkozott a járvánnyal

Szeptemberben, vagyis fél évvel azután, hogy a járvány megjelent Szlovákiában, az Állami Tartalékalap raktárai csak 16 százalékban voltak feltöltve. Ez azt bizonyítja, hogy a kormány elpazarolta a nyári időszakot, a járvánnyal egyáltalán nem foglalkozott, a második hullámra való felkészülést pedig büntetendő módon elhanyagolta – közölte Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas párt elnöke az Állami Számvevőszék (NKÚ) megállapításaira reagálva.

Pellegrini azt állítja, hogy amikor az új típusú koronavírus elkezdett terjedni Európában, kormányának néhány hete volt a felkészülésre. „Ennek ellenére elegendő gyógyászati eszköz volt a kórházakban” – mondta. Ennél komolyabb problémának tartja az NKÚ megállapítását, mely szerint az Állami Tartalékalap raktárai szeptemberben csak 16 százalékosan voltak feltöltve.

Hírdetés

Az állami intézmények a koronavírusnak nemcsak az első, de a második hullámára sem voltak felkészülve – állapította meg az NKÚ a jelentésében. A Belügyminisztériumnak ezért azt tanácsolták, hogy a rendkívüli helyzet idején végezzenek széleskörű vizsgálatot az intézményirányítás rendszerén.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »