Pellegrini: Olyan feltételeket kell teremteni, hogy a tehetséges fiatalok ne külföldön keressék a boldogulást

A visegrádi négyek (V4) országainak olyan feltételeket kell teremteniük, amelyek lehetővé teszik, hogy a tehetséges fiataloknak ne kelljen külföldre távozniuk a jobb lehetőségek reményében. Ehhez elsősorban minőségi oktatásra, elegendő munkalehetőségre és szakmai előrelépési lehetőségekre van szükség – hangsúlyozta Peter Pellegrini szlovák államfő a V4-országok jegybankelnökeinek és Mathias Cormannak, az OECD főtitkárának találkozója kapcsán. 

„Ez a négy ország nem rendelkezik jelentős kőolaj-, földgáz- vagy más ásványkincsvagyonnal. Legnagyobb értékünk az emberi erőforrás” – fogalmazott Pellegrini, aki szerint a térség egyik legfontosabb feladata az emberi tudás és tehetség fejlesztése, valamint megtartása.

A visegrádi országok jegybankelnökeinek és az OECD főtitkárának találkozójára a november 4–5-én Trencsénben zajló V4-es államfői csúcstalálkozóhoz kapcsolódóan került sor. Az egyeztetés főbb megállapításait szerdán ismertetik az államfőkkel, a csúcstalálkozó fő tárgyalásait pedig csütörtökön, a trencséni várban tartják.

Az államfő kitért a mesterséges intelligencia és az új technológiák térnyerésére is, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb munkavégzéshez. A legfontosabbnak azonban az oktatást tartja.

Hírdetés

„A mesterséges intelligencia segíthet abban, hogy hatékonyabban dolgozzunk, de térnyerésére az igazán helyes válasz mindenekelőtt az oktatás” – hangsúlyozta. Szerinte nem elegendő, hogy az emberek hatalmas mennyiségű információhoz férnek hozzá, tudniuk kell azt megfelelően felhasználni, értékelni és kritikusan megvizsgálni.

Pellegrini arra is felhívta a figyelmet, hogy a politikai döntések meghozatalakor figyelembe kell venni a gazdasági realitásokat és a szakmai ismereteket.

„Bizonyos döntések, amelyek szükségesek és helyesek, nem feltétlenül népszerűek” – jegyezte meg. A politikusoknak ezért szerinte a tényleges adatokra és a hosszú távú folyamatokra kell támaszkodniuk, nem csupán a rövid távú elvárásokra.

Az államfő üdvözölte az üzleti szféra képviselőinek részvételét is, akik gyakorlati tapasztalataikkal járulhatnak hozzá az egyeztetésekhez. Reményét fejezte ki, hogy a jegybankok, az OECD, a politikai döntéshozók és a vállalkozók együttműködésével konkrét megoldásokat találhatnak a térség gazdasági kihívásaira.

SZE/Felvidék.ma/TASR


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »