Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök hétfőn nem írta alá a szerencsejáték-törvény módosítását, és visszaküldte azt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (NR SR) újratárgyalásra. Az államfő azt javasolja a képviselőknek, hogy a jogszabályt egészében vessék el.
Az államfő az elfogadott módosítást a területi önkormányzatisághoz fűződő alkotmányos jogba, a falvak és városok autonómiájába és közhatalmi jogköreik gyakorlásába való megengedhetetlen beavatkozásnak tartja, amely sérti a jogbiztonság elvét is.
„Szlovákiában a hatalom szuverén birtokosa a polgár. Szlovákia számos pontján a polgárok – akár közvetlenül helyi népszavazáson, akár választott képviselőiken keresztül – egyértelműen kinyilvánították, hogy nem kérnek a szerencsejátékból a településükön. Az elfogadott törvény, a parlamentben végrehajtott utólagos módosításai ellenére sem garantálja, hogy a polgárok akaratát teljes mértékben tiszteletben tartják”
értékelte Pellegrini.
Szerinte a törvény épp ellenkezőleg, lehetővé tenné a kaszinók működtetését azokban a falvakban is, amelyek ezt a képviselő-testületük általános érvényű rendeletei alapján kifejezetten elutasítják. Az elfogadott törvényszöveg nem távolította el az eredeti célt, vagyis hogy semmibe vegye az önkormányzatok autonóm döntéseit, és megfordítsa a városok és falvak lakóinak már kinyilvánított szuverén akaratát – hangsúlyozta az elnök.
A parlament képviselői október 23-án fogadták el a szerencsejáték-törvény módosítását, melyet gyorsított jogalkotási eljárásban tárgyaltak. A javaslatra a 78 jelenlévő képviselőből 71-en szavaztak igennel, a koalíciós SNS képviselői tartózkodtak. Az ellenzéki képviselők – a javaslattal való egyet nem értésük jeleként – nem vettek részt a szavazáson.
A módosítás az Idegenforgalmi és Sportminisztérium (MCRaŠ) műhelyéből származik, amely alá a Tipos nemzeti lottótársaság is tartozik. A minisztérium szerint a jogszabály az állami költségvetés bevételeinek növelésére reagált a szerencsejátékokból származó illetékek szabályozásával, valamint az alkalmazási gyakorlatból fakadó törvénymódosítási igényre. A Tipos többek között ennek alapján vehette volna át a kaszinóüzemeltetők érvényes licenceit, és működtethette volna tovább azokat.
A zárószavazáson a képviselők több koalíciós módosító javaslatot is elfogadtak. Eszerint bevezették volna azt a kötelezettséget, hogy a licenc nemzeti lottótársaságra történő átruházásakor be kelljen nyújtani a város vagy község állásfoglalását a kaszinó további elhelyezéséről. Kaszinót kizárólag ugyanabban a településen lehetett volna tovább üzemeltetni.
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Kancelária prezidenta
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


