Nyitókép: Fb live, TA3
Az államfő a NATO-csúcs, a költségvetés és a reformok kapcsán sem kerüli a konfliktusokat – de másként kezelné őket, mint a kormány. A TA3 Politikában című vasárnap 11.00 órai vitaműsor vendége Peter Pellegrini köztársasági elnök volt.
Peter Pellegrini szerint Szlovákiának nem érdeke, hogy egyedüli tagként blokkolja a NATO-konszenzust – ehelyett kompromisszumkész hozzáállást sürgetett. A köztársasági elnök a védelmi kérdésekben tartott kerekasztal-megbeszélésen először alapelvi szinten kérdezett rá: legyen-e Szlovákia az a „legokosabb”, aki megakadályoz minden megállapodást, vagy inkább konstruktív tagként próbálja képviselni érdekeit? A válasz – legalábbis formailag – egységes volt: ne legyünk különutas akadályozók.
A köztársasági elnök elismerte, hogy a kormány jelenlegi tervei szerint a következő két évben nem emelik a hadi kiadásokat. Ehelyett inkább duális (civil és katonai célokat is szolgáló) beruházásokra fókuszálnának. Pellegrini kritikával illette az ellenzéket is, amely a katonai missziókról szóló első egyeztetésen egyöntetűen elutasította a katonák külföldi bevetését, majd a sajtóvisszhang után már megpróbált visszakozni. Az államfő emiatt hangsúlyozta: figyelni kell arra, hogy a megbeszéléseken elhangzott álláspontokat utólag is vállalják a politikusok.
A költségvetési fegyelem kérdése sem maradt ki: Pellegrini elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben – amikor a hiány a GDP több mint 61%-át teszi ki – irreális elvárás lenne a kiegyensúlyozott költségvetés. Szerinte a jelenlegi kormány stratégiája valószínűleg az lesz, hogy a törvény által megkövetelt határidőre (október 15-ig) benyújtja ugyan a javaslatot, majd november végéig el is fogadtatja, így nyer egy év haladékot. Az államfő ugyanakkor úgy véli, csakis széles koalíciós egyetértéssel lehet majd elfogadni a büdzsét.
Pellegrini szerint semmiféle komoly takarékosság nem lehetséges a jelenlegi intézményi struktúrában, és minden valódi megtakarítás egy átfogó közigazgatási reformhoz lenne köthető. Ugyanakkor úgy látja, a politikai bátorság hiányzik: a kormányok rendre visszariadnak a reformoktól, mert azok rövid távon népszerűtlenek. Ezért szerinte Szlovákiának „evolúció helyett revolúcióra” van szüksége az államigazgatásban – kevesebb hivatal, kevesebb önkormányzat, világosabb hatáskörök.
A pénzügyi szektorban bevezetett, sokat bírált transzakciós adó kérdése várhatóan ősszel kerül újra napirendre – és ez feszültségeket kelthet a koalíción belül is. Pellegrini szerint Robert Fico „zdatný vyjednávač”, vagyis ügyes tárgyaló, aki kompromisszumot fog találni a koalíciós partnerek – főként az SNS – között. A jövő évi költségvetés elfogadása azonban sarkalatos pont lesz, ahol mind a politikai, mind a gazdasági realitásokkal szembe kell nézni.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: TA3 live, reprofoto
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


