Nyitókép: Elnöki hivatal
Pozsony, 2025. június 12. – Peter Pellegrini köztársasági elnök szerda reggel munkamegbeszélésre hívta össze Szlovákia három legfőbb közjogi méltóságát a pozsonyi Elnöki Palotába. A találkozón részt vett Robert Fico miniszterelnök és Richard Raši, a Nemzeti Tanács elnöke is.
A megbeszélésen megvitatták a bel- és külpolitika aktuális kérdéseit, és összehangolták a következő hetekre tervezett közéleti tevékenységeiket. Az egyeztetés célja az államvezetés egységes fellépésének biztosítása volt, különös tekintettel a közelgő nemzetközi eseményekre.
A találkozó egyik kiemelt témája a védelmi kiadások növelése volt, amelyet a júniusi hágai NATO-csúcstalálkozó is napirendre tűz. Pellegrini bejelentette, hogy a jövő héten kerekasztal-megbeszélést hív össze a parlamenti pártok elnökei részvételével, hogy közösen tárgyaljanak a biztonságpolitikai kihívásokról és a védelempolitika jövőjéről.
A kezdeményezést mindhárom közjogi méltóság támogatásáról biztosította. Az elnöki hivatal közleménye szerint a megbeszélés légköre konstruktív volt, és megerősítette a legfőbb állami vezetők együttműködését az ország stratégiai érdekeinek érvényesítése érdekében.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


