Pellegrini aláírta a név- és vezetéknévtörvény módosítását

Peter Pellegrini köztársasági elnök kedden aláírta a név- és vezetéknévtörvény módosítását. A változtatás értelmében ezentúl azok a gyermekek is viselhetnek két vezetéknevet, akiknek mindkét szülője szlovák állampolgár – közölte a TASR hírügynökséggel az államfői hivatal kommunikációs osztálya.

„A jogszabály eddigi szövege ugyan lehetővé tette, hogy a gyermeknek több vezetékneve legyen, ám kizárólag akkor, ha az egyik szülő külföldi állampolgár volt. Az új rendelkezés egyenlő helyzetet teremt a szlovák állampolgárságú szülők és azok között a családok között, ahol az egyik szülő külföldi. Mostantól a szülők megállapodása alapján legfeljebb két vezetéknevet adhatnak gyermeküknek, mégpedig azokat, amelyeket ők maguk az adott időpontban viselnek” – ismertette a hivatal.

Hírdetés

A módosítást a Smer-SD és a Hlas-SD koalíciós képviselőinek egy csoportja terjesztette elő.

Indoklásuk szerint a változás fontosságára gyakorlati tapasztalatok is rámutattak: problémák adódtak például külföldi utazások során, illetve az egészségügyi és oktatási intézményekben, amikor a gyermeket gondozó szülő és a gyermek különböző vezetéknevet viselt.

BN/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »