Pellegrini: A hivatalnokkormány kinevezése megnyugtathatná a helyzetet

Pellegrini: A hivatalnokkormány kinevezése megnyugtathatná a helyzetet

A hivatalnokkormány kinevezése megnyugtathatná a helyzetet – véli Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke. Szerinte a hivatalnokkormány feladatai a helyreállítási tervvel kapcsolatos feladatok teljesítésében, valamint az emberek és a gazdaság segítése érdekében hozott törvények elfogadtatásában merülne ki.

„Azt gondolom, az államfőnek lépnie kellene. Ha nem nevez ki hivatalnokkormányt, akkor marad Eduard Heger, aki többet törődik új pártjával, mint az ország irányításával. Ha nem cselekszik az államfő és hatalmon hagyja ezt a kormányt, még dühösebb lesz a hangulat az országban, ami a keményebb, szélsőségesebb politika táptalaja” – jelentette ki Pellegrini keddi sajtótájékoztatóján.

Hírdetés

Rámutatott, hogy egy hivatalnokkormánnyal hivatalnokok kezébe adná az országot az államfő az előrehozott választásig. „Az ő feladatuk pedig abban merülne ki, hogy megmentsék a helyreállítási tervet és szükség esetén törvényeket fogadjanak el az emberek és a gazdaság megmentésére, semmi mást nem tehetnének” – tette hozzá a Hlas-SD elnöke.

Az államfő ugyanakkor hozzátette, a hivatalnokkormány nem a legszerencsésebb megoldás az ország szempontjából, és a politikusok nyilatkozatai alapján nem lenne parlamenti támogatottsága. A hivatalnokkormány kinevezése annak kapcsán is szóba került, hogy Roman Mikulec megbízott belügyminiszter esetleg törvénysértően járt el a minősített adatok kezelése során.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »