Továbbra is prioritásunk, hogy békében éljünk, a vitás kérdéseket diplomáciai úton rendezzük, és helyreállítsuk a nemzetközi jog iránti tiszteletet – jelentette ki csütörtökön Peter Pellegrini szlovák államfő. Az elnök Pozsonyban, a Szlovák Fegyveres Erők (OS SR) vezérkari főnökének parancsnoki gyűlésén tartott ünnepi beszédében szólalt fel.
Az elnök szerint a dinamikusan változó biztonsági környezet arra emlékeztet, hogy meg kell találnunk a módját, hogyan válaszoljunk az új fenyegetésekre és erősítsük védelmi képességeinket. Emlékeztetett, hogy nem csupán a megállapodott kötelezettségvállalások betartásáról van szó, hanem arról is, hogy olyan szövetségesként legyünk hitelesek, amely képes kivenni a részét a kollektív védelemért, annak megbízhatóságáért és működőképességéért viselt felelősségből.
„A szövetség keleti szárnyát egészként kell megvédeni, és összhangnak kell uralkodnia a NATO-tagok között”
tette hozzá.
Az államfő hangsúlyozta továbbá, hogy a hadsereget a legmodernebb elérhető technikával kell felszerelni.
„Az ukrajnai tapasztalatok lényegesen megváltoztatják az eddigi módszereket, felfogást és elképzeléseket arról, hogyan zajlhat egy háborús konfliktus a jövőben. És azt is, hogy milyen szerepet játszanak majd a hibrid fenyegetések”
mutatott rá Pellegrini. Nagyra értékelte, hogy a Nemzeti Védelmi Erők projektjén keresztül a civil lakosságot is sikerült bevonni az állam védelmébe. Köszönetet mondott a kiképzési programot előkészítő csapatnak és mindazoknak, akik a fegyveres erőknél szolgálnak. Gratulált azoknak a hivatásos katonáknak is, akiket csütörtökön a fegyveres erők feladatainak teljesítéséhez való hozzájárulásukért tüntettek ki.
Szavai szerint az európai és világméretű feszültségek idején a hivatásos katonák a stabilitás és a biztonság szimbólumai minden polgár számára. A fegyveres erők főparancsnokaként nagyra értékelte, hogy milyen elkötelezettséggel teljesítik feladataikat a kihívásokkal teli körülmények között.
„Mindannyian munkájukkal, elszántságukkal és felelősségvállalásukkal hozzájárultak a fegyveres erők jobb és alaposabb felkészültségéhez”
állapította meg Pellegrini a kétéves kiképzési ciklus második szakaszának értékelése során.
A szlovák elnök kiemelte azt a kitartást és professzionalizmust, amelyet a katonák a hazai és nemzetközi válságkezelési feladatok végrehajtása során tanúsítottak.
„Nagyra értékelem, hogy a fegyveres erők rendkívül szakszerűen, hozzáértéssel és maximális elkötelezettséggel látták el feladataikat. Válsághelyzetekben mindig a polgárok mellett álltak”
jegyezte meg. Említést tett támogató szerepükről a lakosság, a vagyon és az állam területének védelmében a közelmúltbeli száj- és körömfájás-járvány idején, valamint a humanitárius segítségnyújtásban és a közel-keleti személy- és anyagkimenekítésben.
teraz.sk
Nyitókép forrása: SITA/Kancelária prezidenta SR
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


