Példát statuált a Betyársereg a magyar zászlót a Dunába hajító két fiatallal

Példát statuált a Betyársereg a magyar zászlót a Dunába hajító két fiatallal

Pár napja történt az azóta a jobbközép magyar sajtót bejárt felháborító eset, hogy két fiatal a Lánchídra kirakott nemzeti zászlók egyikét levette, majd a Dunába hajította.

Cselekedetüket  ráadásul videóra is vették, melyet végül a Vadhajtások.hu közölt.

Ezt követően, látva a nagy felháborodást a nyilvánosság körében az elkövetők kéréssel fordultak a portálhoz, hogy távolítsa el a felvételt, aminek az természetesen nem tett eleget.

Mi több, a két fiatal kilétét is felfedték, közzétéve közösségi oldalukat is. Mint írták, az ilyen elkövetőket nem illetik meg a személyiségi jogot. Emellett egy magánszemély a rendőrséghez is fordult garázdaság vádjával, a rendőrség pedig azóta meg is kezdte a nyomozást nemzeti jelképek megsértése miatt.

Hírdetés

A történet azonban itt nem ér véget, épp ellenkezőleg. További érdekes fordulatot vett.

A vadhajtások.hu tájékoztatása szerint a Betyársereg fél nap alatt megtalálta a két elkövetőt, akiket személyesen felkerestek, lehetőséget adva nekik a bocsánatkérésre. Mindezt példát statuálva videóra is vették és közzétették, óva intve mindenkit a hasonló cselekedetektől.

A két elkövető a videóban elmondta, hogy alkoholos befolyásoltság hatására cselekedtek, amit azóta már mélyen megbántak.

A Betyársereg akciójáról készült felvétel ITT megtekinthető.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »