Példaértékű: szembement a multikkal, ő lett az év embere

Paul Magnette, Vallónia miniszterelnöke lett Belgiumban az év embere, számol be róla a Politico. A szocialista politikus azzal tett szert világhírnévre, hogy napokig tudta késleltetni az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírását – nem kicsit rengetve meg ezzel a megállapodás mögött álló gazdasági és a politikai érdekköröket.

A Paul Magnette vezette belga tartomány, Vallónia neve egyszeriben megjelent a világsajtóban – hiszen nem járultak hozzá ahhoz, hogy a belga kormány aláírja a CETA szövegét. A belga törvények értelmében addig nem dönthet a szövetségi kormány, amíg a tartományok nem bólintanak rá az ügyre.

A vallonokat nem sikerült megfélemlíteni, pedig próbálkoztak vele a meglepett európai politikusok.

“Vallónia rendkívül boldog, hogy meghallgatták a követeléseinket”

– jelentette ki akkor a tartomány vezetője.

Paul Magnette elérte, hogy Belgium kormánya csak akkor írhatja alá a CETA-t, ha a befektetési bírósági rendszert az Európai Bíróság elé viszi. Ugyanis ezen bírósági rendszeren keresztül perelhetik be a vállaltok a nemzetállamokat, amennyiben úgy érzik, hogy a jogszabályok sértik a profitérdeküket.

Egy polgári/nemzeti/keresztény politikus miért asszisztál a multik gyarmatosításához?

Hírdetés

Elképesztő! – csattanna fel az egyszeri választópolgár, ha megtudná, felelős kormánya még arra sem hajlandó, hogy megbizonyosodjon arról, amit aláírt, azzal nem szolgáltatja-e ki az állampolgárait antidemokratikus, nemzeteken átívelő erőknek. Márpedig a magyar kormánypárti képviselőknek 2016 utolsó parlamenti ülésnapján ismét sikerült szembe helyezkedniük hazánk szuverenitásával.

Hogy ez mennyire nagy szó, arra jellemző, hogy az Orbán-kormány erre nem volt hajlandó, pedig civilek és ellenzéki pártok is több alkalommal is kérték, hogy vigye a CETA-t az Európai Bíróság elé. Legutóbb kedden söpörték le az asztalról az LMP ilyen irányú javaslatát a kormánypárti politikusok.

Mindenesetre példaértékű Paul Magnette szereplése – és talán sokan fogják őt követni.

A CETA és az újabb nagy átverés

Brüsszelben Orbán Viktort a kötelező kvótákhoz hasonlóan, megint átverték, az Európai Tanácsban vétó helyett aláírta a CETA „ideiglenes azonnali hatálybalépését”. Amikor azután számára is világossá válik, hogy ez ellen a magyar parlamentnek – saját hibájából – csupán csekély beleszólási lehetőséget hagyott, akkor lehet majd újra népszavazást rendezni, vagy Alaptörvény módosításra presszionálni a hazai politikai pártokat.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »