Példa nélküli döntést hozott az ENSZ

Aláhúzta, hogy ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében. Elmondta azt is, hogy a döntés október 5-én született meg.

Ez a négy hajó a világ összes kikötőjéből ki van tiltva tiltott áru szállítása miatt

Hírdetés

– mondta el a koordinátor. Egy névtelenséget kérő forrás szerint a hajók szenet, vasat és halat szállítottak vagy szállítanak éppen most is Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók.

Griffiths nem nevezte meg a négy hajót, de egy név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, hogy a comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts és Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók azok, melyek a világon sehol nem köthetnek ki.

Az ENSZ legutóbb szeptemberben fogadott el újabb szankciókat Észak-Korea ellen, miután Phenjan a múlt hónap elején végrehajtotta hatodik, minden eddiginél nagyobb kísérleti atomrobbantását.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »