Peking szerint a tajvani kormánypárt kínai katonai fenyegetés ürügyével akar voksokat szerezni

Peking szerint a tajvani kormánypárt kínai katonai fenyegetés ürügyével akar voksokat szerezni

A tajvani kormányt vádolta a Tajpej és Peking között kialakult feszültséggel csütörtökön a kínai védelmi tárca, azt vetve a tajpeji vezetés szemére, hogy a januári választásokon akar voksokat szerezni a kínai katonai fenyegetés ismételgetésével.

A (kormányzó) Demokratikus Haladás Pártja (DPP) szándékosan felnagyít egy úgynevezett katonai fenyegetést, csupán azért, hogy a már bevett forgatókönyv szerint szítsa a feszültséget”

– jelentette ki sajtótájékoztatóján a tárca szóvivője, Vu Csien.

Hírdetés

A szóvivő leszögezte: a kínai hadsereg „nagyon is tisztában van” a tajvani hadmozdulatokkal. „Mint mindig, most is megtesszük az összes szükséges lépést szuverenitásunk és területi egységünk védelmében” – mondta.

A szóvivő emellett felhívta a figyelmet arra, Peking továbbra is határozottan ellenzi, hogy bármely ország kapcsolatokat tartson fenn Tajvannal, név szerint pedig az Egyesült Államokat említette, mely szerinte „veszélyes szerencsejátékot űz a tajvani kérdéssel”.

Tajvanon január 13-án tartanak elnök- és parlamenti választásokat. A választások közeledtével a tajvani légvédelem többször észlelt kínai harci repülőgépeket a sziget közelében. Nem sokkal Vu Csien sajtótájékoztatója után a tajvani védelmi minisztérium azt közölte, hogy 12 kínai katonai repülőgépet észlelt a Tajvani-szorosnál. A repülőgépek kínai hajókkal közösen járőröztek a térségben – tette hozzá a tárca.

Kína tajvani ügyekkel foglalkozó hivatala egyúttal többször bírálta a DPP elnökjelöltjét, a jelenleg alelnöki tisztet betöltő és a választások egyik esélyesének tartott Laj Cseng-tőt (másnéven William Lai-t), szeparatistának nevezve a politikust.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »