Pedofil-kérdésben tett javaslatot a Demokratikus Koalíció

Pedofil-kérdésben tett javaslatot a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció független vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az egyházon belüli, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények kivizsgálására – közölte Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese.

Vadai Ágnes emlékeztetett arra, az elmúlt években egyre több eset bizonyította, hogy ma Magyarországon nincsenek biztonságban a gyerekek. A DK frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: a pedofil szörnyek ott vannak az iskolákban, a nevelőotthonokban, a sportegyesületekben és ott vannak a katolikus egyházi intézményekben is.

Hírdetés

Azt mondta, hogy a katolikus egyházon belül elkövetett pedofil bűncselekmények kivizsgálására nem létezik semmiféle független civil szakértőket foglalkoztató bizottság vagy intézmény. Az elmúlt években csupán a katolikus egyházi vezetők döntésén múlott, hogy kivizsgáltak vagy eltussoltak-e egy-egy gyermekbántalmazási ügyet.

Elmondta, hogy a DK ezért határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek egy bizottság felállítására, amely kivizsgálja a katolikus egyházon belül történt, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket.

Hozzáfűzte, reméli, hogy valamennyi országgyűlési képviselő, köztük Semjén Zsolt is támogatni fogja a javaslatot.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »