A valóságtól való teljes elszakadás jele a ballib burokban.
A pedagógusok státuszával kapcsolatos egyik érv: micsoda dolog, hogy a főnök belenézhet a munkaeszközbe, meg munkán kívül tilos a munkáltatót szidni.
Miközben mindenhol, a védett ballib burkon kívül ez a valóság! Sőt még ott is, mert nem hiszem, hogy sokáig állásban maradhatna egy neves ballib megmondóember, ha holnap elkezdene kritikus lenni pénzadója eszméivel szemben.
Ha a munkáltató ad eszközt a dolgozónak, azon bármit megnézhet a munkáltató, a dolgozó magánanyagait is. Ez a norma gyakorlatilag mindenhol. Sőt, ha a dolgozó magáneszközén van munkáltatói anyag, az is “monitorozás” alá esik.
S számtalanszor ki van kényszerítve a magáneszköz hivatali használata, a munkáltató szabályai szerint.
Jelenlegi munkahelyemen kaptam ugyan teljes felszerelést (egy második legjobb minőségű ThinkPad laptop, tartozékokkal), de telefont nem. S egy csomó hivatali hozzáféréshez kell hitelesítés, ami telefon nélkül nem lehetséges. Így pl. zárat kellett tennem a telefonomra, mert a munkáltató nem küld hitelesítést záratlan telefonra. Szóval kénytelen vagyok zárat használni, pedig nem szeretem az ilyesmit.
Az én helyzetem persze privilegizált, mert van saját eszközöm is, sőt minősegben jobb a hivatalinál, s azt használom magáncélra, de sokak nincsenek ilyen viszonylag kellemes helyzetben.
Olyan meg, hogy bármi véleményt mondok munkaidőn kívül a munkáltatóról teljesen kizárt, persze dicsérni azért szabad. S ezt én is szigorúan betartom. Mindig csak utólag mondtam véleményt munkáltatóról, akkor se kiadva bármi bizalmas infót.
Amikor 2 évig a Coca-Cola dolgozója voltam, ott el is lett ez szépen magyarázva. Szóval minden dolgozó – a főigazgatótól a takarítónőig – a Coca-Cola “nagykövete”, élete minden pillanata kihat a cégre, hiszen egy külső ember számára nem különíthető el, hogy az alkalmazott mikor a Cola dolgozója és mikor magánszemély. Pont mint egy igazi nagykövet esetében! Az igazi nagykövetnek nem lehet soha magánvéleménye – ill. lehet, ha azt megtartja magának -, hiszen ő a mandátuma alatt még álmában is az országa kormányát képviseli, szóval még az is kihat országa megítélésére, hogy milyen ruhában milyen filmet néz meg a moziban szabadnapján.
Amikor Kubában éltem a 80-as években, volt is ilyen eset. Egy magyar diplomatát 7 hónap után hazarendeltek, pedig az akkori szokás a minimum 4-, maximum 6-éves kiküldetés volt a diplomatáknál és más hivatalos képviselőknél. Az illető csupán annyit tett, hogy egy szombat délután egy szálloda bárjában túl sokat ivott, rosszul lett, elvesztette eszméletét, majd a szálloda vezetősége, mivel az illető zsebében megtalálták a diplomata igazolványát, értesítette a rendőrséget. Ennyi volt: azaz az ember nem csinált semmilyen botrányt, csak egyszerűen részeg és rosszul lett, de a magyar hatóság megszüntette kiküldetését “munkájával össze nem egyeztethető magatartás tanúsítása” miatt.
Benne is volt a 40-oldalas munkaszerződésben a Colánál: munkaidőn kívül se szabad “nem megfelelő” magatartást tanúsítani. S arról meg egy vastag brosúra volt, mi nem megfelelő. Olyan szabályokkal, melyek a Kádár-kori szakszervezeti és vállalati üdülők szabályzatára emlékeztettek. Persze a szabályokat soha élő ember még nem tartotta be, ez nem is lehetséges, nem is ez a cél. A valódi cél: a félelem légkörének megteremtése, s hogy ha bármi “baj” is akadna, bárki azonnal kirúgható legyen teljesen szabályosan.
Egyik vicces esetem ezzel kapcsolatban. Késő délután jön a körímél, hogy mit nem szabad viselni az irodában. Persze a férfi rész rövid, kb. annyi, hogy ne hordjunk strandpapucsot és izompólót. A női meg nagyon hosszú, ez érthető, nőként sokkal nagyobb az esély “szabálytalanul” öltözni. Alaposan tanulmányoztam is a szabályzatot. Azonnal meg is láttam az engem izgató részt, a cicanadrágot és a feszülős nadrágot. A szabályzat szerint tilos a félhosszú cicanadrág, nem is baj, azt nem szeretem. A hosszú cicanadrág és minden feszülős nadrág (pl. bőr) meg tilos pólóval, de engedélyezett, ha a felsőruha takarja teljesen a feneket. Szép ábrák is voltak, hogy “ezt nem szabad” és “ezt szabad”. Véget is ér a munkaidő, megyek haza, jön a lift, beszállok, s szemben áll a előbbi ímél küldője, az egyik HR-es csaj. Gyakorlatilag az “ezt nem szabad” ábra szellemében öltözve, műbőr cicanadrág színes csillogó pólóval, mely kb. a fenék felét takarta, szerintem saját magát rajzolhatta le az ímél készítése közben. Végignéztem, ő elmosolyodott, szerintem kitalálta gondolatomat, hogy éppen konstatálom a drasztikus eltérést az ímél és a valóság között.
Nyilván a Coca-Cola talán végletes példa, mert ez a világ egyik legnagyobb cége, nagyon kemény szabályokkal. De valamivel enyhébb formában ugyanez az egész céges világra jellemző.
Hozzá kell tenni: mivel a szabályok abszurdak, így a valóság mindig enyhébb. Ahogy a kommunizmusban: a látszat uralma van, de a hatalom mindig léphet, ennek tudata a lényeg. Szóval a valóságban minél alacsonyabb pozíciójú egy dolgozó, annál szabadabb. A Colánál én “könyvelő” voltam, ez a legalacsonyabb pozíció a nem-fizikai dolgozók között, alattam csak a kamionsofőrök, vagyonőrök és takarítónők voltak.
Ez a “könyvelő” is vicces, hiszen nem vagyok könyvelő. A valóságban ez azt takarta, hogy kezeltem 7-8 SAP-modult, melyeken keresztül elhelyeztem azokat a bejövő pénzeket, melyeket a program nem tudott automatikusan elhelyezni. Egyszerűen a Colánál hatalmas struktúra van. Az egyik nagy részleg a pénzügy, s ezen belül van: bejövő pénzek osztálya (ezen voltam én), kimenő pénzek osztálya, behajtási osztály, ellenőrzési osztály, stb., már nem emlékszem mindegyikre, s csak a részleg központi részében voltak igazi szakképzett könyvelők, mi tulajdonképpen a részmunkákat csináltuk nekik.
Szóval az én szabadságom nagyobb volt, mint a főnökömé, s sokkal nagyobb, mint az ő fönökéé, a legnagyobb főnök meg mozdulni se mert. A hárommal felettem lévő főnök pl. nem mert KFC-ben ebédelni, mert a KFC-ben a menühöz Pepsi-ital volt, s aztán nehogy meglássa valaki mit iszik. Nálam ezt mindenki leszarta volna, túl jelentéktelen ember voltam ahhoz, hogy bárki felvesse mit csinálok evéskor.
De ha elkezdtem volna szidni a céget, annak gyors következménye lett volna az én esetemben is.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
