Pedagógiai élménykonferencia a TANDEM jóvoltából

Pedagógiai élménykonferencia a TANDEM jóvoltából

November 26-án „Az élet játék – élménykonferencia (nem csak) pedagógusoknak“ címmel gazdag programot kínál az érdeklődőknek a komáromi székhelyű nonprofit szervezet.

Hat idősávban 14 előadás vagy műhelymunka, valamint zárásként egy színházi előadás a Vekker Műhely jóvoltából. Ez adja a TANDEM élménykonferenciájának vázát, amelynek keretében – többek között – önmotivációról, rendhagyó és új pedagógiai eljárásokról, az iskolai zaklatás veszélyeiről, valamint az olyan témákról is szó lesz, mint a magyarországi Bátor Tábor Suliprogramja.

Elfelejtjük azt, hogy a tanár is ember, aki ha jól érzi magát a bőrében, akkor jobban tudja alkalmazni a módszereket. Nem az a célunk a konferenciával, hogy minél többet megtanítsunk a pedagógusoknak, hanem hogy egy olyan rendezvényt teremtsünk meg, amely során jól érzik magukat, ahol inspirálódhatnak és töltődhetnek“

Hírdetés

– mondta el az Új Szónak Urbán Péter, a TANDEM igazgatója. Emlékeztetett, a konferencia ötlete 2019-ben, a szervezet 10. születésnapján merült fel, majd gyorsan meg is valósították. Idén már a harmadik pedagógiai élménykonferenciát hozták tető alá – a járvány miatt másodízben csak virtuálisan. Tanakodtak egyébként arról, hogy a pandémia miatt el kéne halasztani az eseményt, ám végül mégis a megtartás mellett döntöttek. A virtuális formának ráadásul mindenképpen van annyi előnye is, hogy egy nagykaposi vagy királyhelmeci érdeklődőnek nem kell az egész országon átutaznia azért, hogy Komáromban részt vegyen egy ilyen eseményen. Előny továbbá az is, hogy könnyebben bekapcsolódhatnak a programba külföldi előadók, valamint hogy csütörtök estig lehet online jelentkezni.

Urbán Péter emékeztetett, a TANDEM eleve azzal a küldetéssel jött létre, hogy kiegészítse a forntális, főleg tudásátadásra épülő oktatást olyan készségfejlesztő programokkal, amelyek remélhetően az lesz az eredménye, hogy a diákok tudatos állampolgárokként kerülnek ki az iskolából.

A konferenciára való jelentkezés online úton, a tandemno.sk honlapon lehetséges.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »