Pecsenyesütők Pozsonyban

Pecsenyesütők Pozsonyban

Pecsenyesütők Pozsonyban Mészáros Richárd2024. 12. 19., cs – 19:06

Még tart az advent, amely a lecsendesedés ideje. De nem Szlovákiában, ahol főleg a közéletben továbbra is nagy a zsivaj, lárma. Pedig Robert Fico egy éve nyugalmat és társadalmi stabilitást ígért, amiből egyelőre semmi sem vált valóra. Sőt, a helyzet napról napra romlik, hovatovább már drámai. 

A szlovák kormányfő viszont szinte már eszelősen ismételgeti, hogy márpedig nálunk nincs semmiféle válság, hiszen a parlamentben már elfogadták a jövő évi költségvetést. Azt azonban elhallgatja, hogy néhány kormánypárti képviselő erőfitogtatása miatt többször nem volt határozatképes a képviselőház, s emiatt több napirendi pontot elnapoltak jövő februárra. Mindeközben a kormánypártiak és az ellenzékiek értelmes vita helyett negyedosztályú füstös kocsmába sem illő alpári szavakkal szapulják egymást. A szlovák kereszténydemokraták egyik képviselője már azt javasolja, hogy a parlamentben be kellene vezetni a szondázást, mivel szerinte több képviselő nyilvánvalóan részegen, olykor kábítószer hatása alatt hőbörög. 

Közben rádöbbentünk arra, hogy a törvényhozásba a jó szándékú, a közért tenni akaró képviselőkön kívül olyanok is bekerültek, akik kevés ilyen erénnyel, viszont annál nagyobb egóval rendelkeznek. Rudolf Huliak és két társa nem elégszik meg azzal, hogy az államtól 230 ezer eurót zsebeltek be csak azért, mert a Národná koalícia törpepárt tagjaiként a Szlovák Nemzeti Párt listáján bejutottak a parlamentbe. Ők a pénzen kívül nagyobb hatalmat akarnak, legalább egy miniszteri posztot, holott még az összevissza locsogó Andrej Danko is kijelentette, hogy Huliak mentálisan képtelen minisztériumot vezetni. Tomáš Taraba a Kuffa-fivérekkel együtt olyan törvénymódosítást vitt keresztül, amely alapján könnyebben irthatják az erdőket meg a zöldövezeteket, terepjáró járgányaikkal büntetlenül száguldozhatnak az erdőkben. Sajnos, közéjük kell sorolni Samuel Migaľt is, aki legalább 450 ezer eurót akar lecsípni a sporttörvényben előirányzott 60 millióból a hobby horsing nevű hóbort támogatására. Állítólag azért is, mert a lánya ezt a divatszamárságot űzi, ami abból áll, hogy plüssből készült lófejbe hosszú botot szúrnak, így ügetnek és akadályokat ugranak át lóversenypályához hasonló terepen ahelyett, hogy élő lovakon versenyeznének, vagy simán kocognának, esetleg ugrálnának. Ezek a képviselők meg hasonszőrű társaik a saját pecsenyéjüket sütögetik, nem törődve a közérdekkel, amelyről legfeljebb csak papolnak. 

Hírdetés

Nagy pecsenyét sütöget, vagyis a hatalmát és a kormánykoalíciót igyekszik minden áron megőrizni a szlovák miniszterelnök. De ez egyre nehezebb. A rebellisek nemcsak a Szlovák Nemzeti Párt, hanem immár a Hlas frakciójában is kidugták a fejüket. 

Súlyos a helyzet az egészségügyben. Főleg azért, mert a kormány egyoldalúan felrúgta a Heger-kabinet és az orvosok szakszervezete közötti, 2022-ben megkötött memorandumot. Pedig akkor a Smer még ellenzéki pártként megszavazta ezt a dokumentumot. Fico nemrég pökhendien kijelentette, hogy az egészségügy nem kormányfői téma, most meg azt habogta, hogy nem tárgyal az orvosokkal, mert elfogult velük, hiszen idén májusban az életét mentették meg. Ekkora szamárságot még egyszer sem mondott, mert hát éppen ezért lehetne nyitott az egészségügyiek követeléseivel szemben. Így aztán az illetékes miniszter egyezkedik velük, egyelőre eredménytelenül. Emiatt e sorok írásakor még azt sem szavatolták az illetékesek, vajon holnap lesz-e ügyelet több kórházban, például az érsekújváriban. 

Sztrájkra készülnek a pedagógusok, akik a többi oktatásügyi alkalmazotthoz hasonlóan jövőre és 2026-ban is tíz-tíz százalékos béremelést követelnek. Tomáš Drucker kétségbeesetten keres tartalékot a tárcáján belül. Más forrásra aligha számíthat, holott nem is olyan régen a kormányfő önmagának és a kormánytagoknak megduplázta a fizetését. 

Fico mindezekről hallgat, miként számos egyéb súlyos gondról is. Ha megszólal, akkor az ellenzéket és a sajtót szidja, és szinte már eszelősen ismételgeti, hogy a parlament és a kormánya működőképes. Csakhogy egyre többen a mindennapjaikban érzik, hogy ez már nem teljesen igaz.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »