Pécsen elhangzott, amit minden sportolónak tudnia kell, a Kenderesi-ügyet sem lehetett megkerülni

Pécsen elhangzott, amit minden sportolónak tudnia kell, a Kenderesi-ügyet sem lehetett megkerülni

Balzsay Károly, Szász Emese, Zubor Attila és Tiszeker Ágnes is előadást tartott a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán rendezett eseményen. Elbert Gábor főszervező az InfoRádióban elmondta: Kenderesi Tamás doppingügye nagy tanulságokkal szolgált, és egyben figyelmeztető jel a fiatal sportolók számára, hogy a szabályokat ismerni kell és be is kell tartani.

Doppingellenes konferenciát tartottak a felsőoktatási intézmény diákjainak, a jövő élsportolóinak, edzőinek, sportvezetőinek a Pécsi Tudományegyetemen. Előadást tartott többek között Balzsay Károly profi világbajnok ökölvívó, Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Zubor Attila világbajnoki bronzérmes úszó, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke és Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója is.

Elbert Gábor főszervező, a szerdai esemény házigazdája az InfoRádióban elmondta: a legfőbb cél az volt, hogy a PTE Egészségtudományi Karának sportszakokra járó hallgatói betekintést nyerjenek abba, hogy milyen feladatok, kötelezettségek várhatnak rájuk edzőként, sportvezetőként vagy akár élsportolóként az antidopping területén.

A konferencián a tudományos, egészségügyi, etikai és jogi hátteret Tiszeker Ágnes mellett Szabó Gergely, a Magyar Antidopping Csoport jogi igazgatója ismertette meg a résztvevőkkel. A második blokkban pedig az említett sportolók, vezetők tartottak előadást, illetve válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.

Hírdetés

Elbert Gábor elmondta: a konferencián azt szerették volna nyomatékosítani, hogy felkészültnek kell lenni a doppingot, az ellenőrzéseket érintő legfontosabb kérdésekben, mert egy sportolóval vagy sportvezetővel szemben alapkövetelménynek kell lennie, hogy „legyen képben”. A sportolókat ma már az edzők mellett különböző tudományágak szakemberei, képviselői is segítik, akiknek az egyetemi docens szerint nemcsak az a feladatuk, hogy a tiszta versenyzésre ösztönözzék a versenyzőket, hanem az egészséges életmód népszerűsítése is. Elbert Gábor szerint ez nemcsak az élsportra igaz, hanem az amatőr sportra is, illetve mindazokra, akik akár edzőtermekben személyi edzőként dolgoznak.

Mint fogalmazott, érdekes egybeesés, hogy Pécsen rendezték ezt a konferenciát, ugyanis a legutóbbi, nagy port kavaró magyarországi doppingügyben az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás volt az érintett, aki pécsi kötődésű, illetve pécsi egyesületben úszik. Elbert Gábor kiemelte: ez volt az első olyan eset a magyar sportban, amikor atipikusnak minősített biológiai útlevelet jelzett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) rendszere.

„Mindannyiunk szomorúságára Kenderesi Tamás nem tudott elegendő olyan bizonyítékkal szolgálni, ami megmagyarázta volna a WADA számára azokat az adatokat, amelyek megjelentek a biológiai útlevél vizsgálatakor” – jegyezte meg az egyetemi docens. Ez az eset is szóba került a konferencián, így a résztvevők megtudhattak plusz információkat az eljárás hátteréről. Elbert Gábor annyit fűzött hozzá Kenderesi Tamás ügyéhez, hogy „teljesen egyértelmű az, hogy soha senki nem akarja bántani a sportolókat, hanem az a helyzet, hogy

vannak olyan nemzetközi szabályok, amelyeket mindenkinek be kell tartani, nem lehet kivétel”.

A konferencia főszervezője szerint a Kenderesi-ügy nagy tanulságokkal szolgált, és egyben figyelmeztető jel a fiatal sportolók számára is. Mint fogalmazott, egy élsportolónak ma már nemcsak az edzésekre, a felkészülésére kell nagyon odafigyelnie, hanem vannak más kötelezettségei is. Az egyik ilyen a médiával, a sajtó munkatársaival való kommunikáció, a másik pedig a doppingellenőrzéssel kapcsolatos teendők sora, illetve a szabályok ismerete és betartása. „Ez legalább annyira felelőssége az élsportolónak, mint az őt körülvevő szakembereknek” – összegzett Elbert Gábor.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »