Pécs: nem fért el a babakocsi, támadásba lendült Cintia és Ricsi

Pécs: nem fért el a babakocsi, támadásba lendült Cintia és Ricsi

Rendőrségi eljárás lett a vásártéri csetepatéból. Nem fértek el egymás mellett.

Nem hétköznapi esethez riasztották a rendőröket és a mentőket vasárnap a pécsi vásártérre. A rendőrség sajtóügyeletese azt közölte, hogy az eddig rendelkezésre álló adataik szerint vasárnap nagyjából fél órával dél előtt a vásártéren a zsibvásárhoz vezető úton egy babakocsit toló pár "került szóváltásba" egy másik, szintén babakocsis családdal. Nem fértek el egymás mellett a babakocsikkal, emiatt összeszólalkoztak, aztán a vita tettlegességig fajult. ("Szóváltásba került", "tettlegességig fajult" – a csodálatos rendőrségi szóhasználat, amely összemossa az elkövetőt az áldozattal, nehogy kiderüljön, hogy esetleg az egyik fél egyszerűen rátámadt a másikra; ennek tipikus példája a "verekedés tört ki X és Y között", holott rendszerint arról van szó, hogy a hiperpigmentált X – vagy inkább nevezzük C-nek – egyszerűen félholtra verte a magyar Y-t, például azért, mert nem adott cigarettát neki – a szerk.)

Hírdetés

A rendőrök már csak a kiabálásra, jajveszekedésre értek oda, a feleket rögtön szétválasztották, ám ez nem mindegyiküket zavarta. A 23 éves S. Richárd és a 21 éves D. Erik, valamint utóbbi 20 éves élettársa, K. Cintia ugyanis ekkor "kölcsönösen ismét egymásnak estek". K. Cintia a rendőri intézkedésnek is ellenszegült, vele szemben ezért a rendőrök kényszerítőeszközöket alkalmaztak. S. Richárddal szemben súlyos testi sértés és garázdaság gyanúja miatt, K. Cintiával szemben garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a Pécsi Rendőrkapitányság.

(Bama nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »