A Tisza Párt bejelentette, hogy Velkey György László segíti a jövőben a párt munkáját kabinetfőnökként. A kinevezést Magyar Péter, a párt elnöke tette közzé a közösségi médiában.
Velkey György László a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológiai Intézetének pármányos adjunktusa. Tanulmányait a Pázmányon, valamint Rómában és Párizsban folytatta, ahol irodalomtudományból doktori fokozatot szerzett.
Korábban öt éven át a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tehetséggondozó programját, a Ludovika Collegiumot vezette, április óta pedig az egyetem nemzetközi irodáját is irányította.
A Tisza Párt közleménye szerint az új kabinetfőnök, akinek négy gyermeke van, három idegen nyelven beszél felsőfokon.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


