Pax Et Bonum! – Béke és jóság!

Pax Et Bonum! – Béke és jóság!

Pax Et Bonum – ez volt az idei csíksomlyói búcsúnak a jelszava. S aki ott járt, abban biztos, hogy azokban a napokban megjelent a béke és a jóság!

Két év szünet után egykori zarándokok és újak keltek útnak, több száz kilométereket maguk mögött hagyva, valami vágy, remény, hit, óhaja vitte őket a Csíksomlyói Szűzanyához. Meg az összetartozás megerősítése! Mert újra megbizonyosodunk róla, hogy kell a közösség, a találkozások, egymás kezét megszorítani, egymás szemébe nézve a barátságot, szeretetet kinyilvánítani, ha nem is szóban, de tekintetben, mosolyban.

Mindez ott, egy nagy-nagy közösségben, akár fent a nyeregben, akár a gyalogos fárasztó, de reményteljes gyalogos zarándoklatban.

A szigetszentmiklósi Misszió Tours most profi módon szervezte meg a 700 utazóval indult  Boldogasszony Zarándokvonat minden részét.

A Rákóczi Szövetség is kinyilvánította, hogy értünk sokat megtesz, elsősorban a fiatalokért, kétszáz fiatalt utaztatott a vonaton, köztük Felvidék különböző tájairól közéleti embereket, ifjakat, akik itthon is teszik a dolgukat a közösségekért.

A húsz résztvevőn kívül egyházi iskolák, egyesületek, képviseletei, az ipolybalogi Szent Korona énekkar tagjai és sokan mások utaztak együtt. A Kárpát-medencei résztvevőkön kívül a világ különböző tájairól is többen a vonatos utat választották.

Többen először jutottak el a Gyimesbe, az ezeréves határhoz, ahol a Rákóczi romvár melletti kápolnában, ill. a szabadtéri misén adtak hálát az Úrnak, a Csíksomlyói Máriának, ki-ki egyéni kegyelemért is imádkozva.

A másnapi nagy élmény a szombati búcsú napja volt, amikor az 5-6 kilométeres útszakaszon, a velünk gyalogló egyházfők, Pálmai Árpád kántor énekével, imáival könnyítettük a fárasztó utat. S maga a látvány, ahogy a kissé meredek nyeregbe vonult a zarándokló tömeg szinte minden korosztályból, még babakocsikkal, pár hónapos csecsemőkkel is – lenyűgöző volt..

Hírdetés

A Makovecz Imre által tervezett Hármashalom oltár, a több száz ezres tömeg, az egyházi és vidéki nemzeti színű zászlók, lélekben valóban kiemelte az embert a mindennapok gondjaiból.

Az Udvardi György veszprémi érsek által celebrált szentmise témája a mai világ borzalmait csillapító béke és jóság volt.

A könyörgésben ez így hangzik: „Szűz Mária kérünk, ajándékozd nekünk a szeretet Lelkét is, hogy hathatósan ápoljuk egymás között azt a békét, amelyet Fiad hagyott ránk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen”.

Visszatérve a nyeregből a Szűzanya csodatevő szobrához, a bazilikában is letehették a zarándokok bánatukat, kérelmüket.

Az utolsó napon a vonatos zarándokok Gyergyószentmiklós temploma előtt szabadtéri misén kapták meg a hosszú útra szóló áldást az egyházfőktől és a város polgármesterétől.

Köszönet, hála minden szervezőnek, s mindazoknak, akik vágyódtak erre az útra nemcsak kíváncsiságból, de valami belső kényszerből. Ki mit kapott az úton, de reméljük, hogy a vallási zarándokutak fő célja marad marad meg bennünk: megerősíteni hitünket, közelebb kerülni Istenhez.

S az egyik zarándokének sóhaja szerint is:

„Nem kérünk múlandó fényt és gazdagságot, hanem megtérésben hív állandóságot!”

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »