Patthelyzetben a szlovák politika, pengeélen táncol a Most-Híd

Patthelyzetben a szlovák politika, pengeélen táncol a Most-Híd

A szlovák politikum olyannyira poralizálódott, hogy patthelyzet alakult ki a jelenlegi kormánypártok és az ellenzék között. A Focus közvéleménykutató-ügynökség felmérései szerint a három kormányzópárt egy új választásokon 65 mandátumot tudna szerezni, az ellenzék pedig 71-et. Mindkettő kevés a többségi kormányzáshoz.

idézte a Pravda szlovák napilap Michal Horský politológust, a Focus-ügynökség munkatársát.

Nagy a bizonytalanság az új pártok körül

Ha tehát az ellenzék kormányozni szeretne, akkor össze kell fognia – ha nem is az extrémistákkal – az SNS-szel vagy a Most-Híddal. Ez elég nehezen elképzelhető a Danko-Bugár páros és Igor Matovič közti személyes ellentétek miatt.

Martin Slosiarik szociológus (szintén a Focus munkatársa) szerint egyelőre korai lenne túl nagy jelentőséget tulajdonítani a személyes ellentéteknek. Annak súlya ugyanis a választások másnapján mutatja meg magát igazán, mikor a pártok közlik egymással feltételeiket.

A patthelyzetet az új pártok mozdíthatják ki, de sem a Progresszív Szlovákia (Štefunko) sem a SPOLU – občianska demokracia (Beblavý) szavazói potenciáljáról nincs információ. A fő kérdés, hogy melyik már létező pártok szavazóit tudják elcsábítani. Slosiarik szerint az ellenzéknek van nagyobb félnivalója ezen a téren:

mondta a szakértő.

A Smer nem tud új választókat szerezni

Ami a kormánypártokat illeti, a legerősebb párt a Smer marad, de 3,5 százalékpontos gyengülése joggal tölti el aggodalommal a szocdemek vezetőit. Slosiarik szerint a Smer gyengesége elsősorban a megyei választásoknak tudható be, másrészt pedig van egy hosszabb távú trend is: a párt nem tudott új szavazókat megszólítani a fiatalabb generációk közül.

Hírdetés

Az SNS a választások után hamar 14 százalékra ugrott, de Andrej Danko kapitányi kinevezése körüli botrány illetve az oktatási minisztériumnál történt kétes ügyek miatt jelenleg valamivel a választási eredmény alatt tartja magát.

Az MKP-nak nem csak a Most-Híd lehet alternatíva

A Most-Híd ugyan stabilan 6 százalékpont körül tartja magát, de ez elég közel van a parlamenti küszöbhöz. Slosiarik ráadásul úgy látja, hogy a vegyespárt ki is eshet a parlamentből, ha nagyobb lenne a választási részvétel, vagy ha kevésbé sikerülne mobilizálni a Most-Híd magyar szavazóit. A szakértők egyelőre nyitott kérdésként kezelik a Most-Híd és az MKP valamilyen formájú együttműködését. Abban egyetértenek, ha lesz is ilyen együttműködés, nem egy lendülettel megy végbe.

De nem csak a Most-Híddal köthet szövetséget a viszonylag stabil szavazóbázissal rendelkező magyar párt. Nemrég Igor Matovič nyújtott segítő kezet a pártnak, ami Bugár Bélából kemény bírálatokat váltott ki. Nyilván a magyar párt esetleges közös szereplését a jobboldali ellenzéken belül magának az ellenzéknek a belső dinamikája határozza majd meg. Ennek egyik része az, hogy az MKP-val együtt meglenne-e a többséghez szükséges 76+ mandátum, illetve, hogy egy ilyen szövetség mennyire lenne stabil, vagyis mennyi közös pontot találnak az ellenzéki pártok. Még a jelenlegi SaS-OĽaNO-KDH formációban is elég gyakoriak a súrlódások (a szerk.megj.).

Erősödő jobboldali ellenzék

A legerősebb ellenzéki párt az SaS maradt az elmúlt évben, a maga 14 százalékos népszerűségével. A második helyezett az OĽaNO, amely a választási eredményéhez 4 százalékpontot szerzett az elmúlt időszakban, ráadásul jelentős sikereket ért el a párt a megyei választásokon.

A Smerhez hasonlóan sokat vesztett preferenciájából az ĽSNS is, amely a megyei szavazás előtt 10 százalék felett állt, utána 8,4 százalékra süllyedt. Kotleba elvesztette megyefőnöki székét, pártja csak két megyei képviselői helyett tudott megszerezi.

A legnagyobb eredményt az elmúlt évben a KDH mutathatta fel: a 2016-ban parlamenten kívülre rekedt pártnak 2017 januárjában még 5 százalékpont alatt volt népszerűsége, mára pedig 7 százalékpont fölött is mérték már az ügynökségek. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez nem feltétlenül marad stabil eredmény. A KDH szavazói adott esetben az új pártokhoz vagy más konzervatív pártokhoz fordulhatnak.

Körkép.sk

Nyitókép: TA3.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »