Nagy az erőlködés a szlovák sajtóban széljobbtól egészen a balszélig, már hetek óta ezerrel megy a hangulatkeltés, az orbánozás, legtöbbször útszéli hangnemben.
Előbb a Felvidékre bevonuló magyar tankokkal riogattak, s az orosz–ukrán háború kitörése óta is folyamatosan Nagy-Magyarország visszaállításáról szóló hamis koholmányokkal akarnak félelmet gerjeszteni. És mivel az elvetemült hazugságfutamban résztvevőknek semmi sem drága, a magyar kormány Putyinnal kötött titkos terveiről hadoválnak, megspékelve mindezt az ukrán érdekek elárulásával.
A háború a magyar választási kampányt írta át, tagadhatatlanul nehéz helyzetbe hozva a politikát, jobb- és baloldalon egyaránt. A jobboldal azonban jól reagált, és tartja magát az Orbán Viktor által ígért stratégiai nyugalom elvéhez. Orbánék nem kapkodnak, nem jöttek zavarba. Az álláspontjuk határozott, a nemzet érdekeinek megfelelő: humanitárius segítség igen, fegyverek nem! A magyar kormány a béke pártján áll – s ezzel az üzenettel az emberek is egyet értenek. Minden józan magyar elfogadja, a háborúból ki kell maradni, Kárpátalja miatt is.
A magyar kormányra a nyugati liberális erők szívesen ráragasztják a „Putyin kiszolgálói, az európai érdekeket elárulói” hazug vádját, ráadásul, a véleményterror gépezete háborús időkben még nagyobb fokozatra kapcsol. Csakhogy a tények makacsok.
Orbán Viktorék minden Oroszországot sújtó szankciót megszavaztak – érdekes mód, a németek és az olaszok sokkal tovább hezitáltak, de azt nem nehezményezték a demokrácia nyugati bajnokai – azt állítani tehát, hogy Budapest bármit is akadályoz, nettó hazugságpropaganda. Legföljebb a háború tovább terjedését akadályozza azzal, hogy nem támogat eszement lengyel, szlovák és cseh fegyverkezési terveket.
A bírálók kórusának új karnagya, Volodimir Zelenszkij is nagyot alakított, amikor az EU-csúcs vendégeként fenyegetőzve szólította fel a magyar kormányfőt, küldjön fegyvereket Ukrajnának, és ne vásároljon több kőolajat és földgázt Oroszországtól, mert el kell dönteni, kivel van.
A normalitás nem a háború, és nem a hadviselők sajátja, de némi önmérséklet elvárható, főleg, hogy Magyarország már jóval több mint félmillió ukrajnai menekültet engedett be. Az érvek persze a háborús csatazajban nem hallatszanak.
A józanságnak azonban híján vagyunk, és nem csak a háborús övezetben, a választási kampányban is.
Teljesen felfoghatatlan kommunikációs zavar, kontrasztos tettek, a szélfordulásoknál sebesebb irányváltások, egyszóval az ámokfutás is szerény jelző arra, amit a baloldal vezérjelöltje, Márki-Zay Péter művel.
Egy-egy megszólalása után stratégák egész hada próbálja helyre rakni baklövéseit, elszólásait.
Márki-Zay pedig, semmiből sem tanulva, jó porszívó ügynökként csak mondja a magáét, folytatva szellemi mélyrepülését. Elég csak a háborúval kapcsolatos kommunikációjára gondolni, minden állítását legalább háromszor megtagadta, aztán gond nélkül újrázott. Azt sem látni, az ideológiailag is szétfutó hatpárti összeborulásban ki a szövetségese. Leginkább senki, ha kampányhajrában jelenti be, hogy a választások után új pártot gründol.
A vele szembeni elvárás teljesen becsődölt, mert az lett volna a dolga, hogy a Fidesztől vigye el a szavazókat, ehelyett még a sajátjait sem tudja megszólítani, a legtöbb közvélemény-kutató bukórepülésbe mérte népszerűségét, a vidéki szavazóik még a levitézlett momentumos Fekete-Győr Andrást is jobban kedvelik Márki-Zaynál.
Sok jóra a külhoni magyaroknál sem számíthat, főleg, hogy azt mondta, „tízezres, halottakból álló hadseregnek, levélszavazó zombiknak” tart bennünket. Az erdélyiek válasza egyértelmű üzenet volt, ők amúgy is mindig helyén kezelik a dolgokat. Egy ottani felmérés szerint ugyanis az emberek fele még csak azt sem tudta, ki az a Márki-Zay.
Lehet választani, patrióták vagy kalandorok!
Megjelent a Magyar7 2022/13. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
