Patkánykereső akció: Keresni mentünk és találtunk

Nehéz bármit kiemelni a vasárnapi Patkánykereső túrából. Ha mégis akarnék, akkor ezek a következők lennének:

– A résztvevők kitartása, sokak ember feletti erőfeszítése

– A rendkívül nagy számú felszólaló felkészültsége

– A jó hangulat

– Az újak bátorsága

– Az, hogy ezek az emberek valóban meg akarják oldani

– Az a kitartás, ami győzelmünket garantálja

– Az idén, 2015-ben ez a 10. bejelentett SeVizahiteles demó volt, amin a Nem adom a házamat mozgalom szervezetten részt vett. Ebből 8-at mi szerveztünk, és egyet közösen a Radikális Bankellenes csoporttal. Ezen kívül volt még 29 egyéb akció. Néhányból rendőrségi eljárás is keletkezett.

Mivel ezek a kiemelések is nagyon erőltetettek a tettekhez képest, legyen itt a nap krónikája időrendben.

Többen, mint általában a meghirdetett gyülekezési időpont előtt érkeztek. Amióta fizetőssé tettek több bevezető utat – és oly sokan sorba álltak kifizetni az új sarcot az helyett, hogy keresztbe álltak volna – nagyon nehéz kiszámítani Budapest felé való közlekedést.

És lám mi történt?:
A hont foglalni készülő patkányok között csendes gyilkosként ténykedő rágcsálók legsunyibbjával Trócsányi iGazságügyi miniszterrel tudott kezet szorítani a rendezvény szervezője Golcs Marika. Szíve szerint nyakat szorított volna. Ettől egy valami tántorította el: a reggeli nagy sietségre hivatkozva Trócsányi felesége meghívta a csapatot egy beszélgetésre, ahol tudjuk tisztázni, hogy mi is történt a SeVizahitelezés körül, és hogy hogyan fogják beépíteni a megoldási javaslatainkat. Időpont egyeztetés folyamatban. Bízunk benne, hogy ez nem csak a határozottan fellépő csapat lerázása volt, hanem egy valódi meghívás.

Mindeközben a Híraréna újságírói az utolsó helyszínen a demó előtt érdeklődtek volna Semjén Zsolttól, hogy mit szól ahhoz, hogy a házánál fognak tüntetni a Nem adom a házamat mozgalom tagjai és legelszántabb szimpatizánsai. Fél kilenckor álmos női hang kérte ki magának a kaputelefonban a hajnali ébresztőt. A meglepett újságírók egymás között csak annyit kérdezgettek: …és akkor mikor mennek templomba? Vagy inkább az italboltba?

Meglepődve tapasztaltuk, hogy mind a bejelentkezések számához képest, mind a keményebb fellépéseken megszokotthoz képest sokkal többen jelentek meg a tízórai kezdésre. Természetesen időben pontosan, a „Vasárnap van tíz óra” kezdetű kedves dalocskával nyitottuk meg a rendezvényt.

Trócsányi háza előtt a Budapest Mártonhegyi út 10/G. előtt nagyon sokan szólaltak fel. Érdemes lesz a videókat megnézni azoknak is, akiknek még nincs bátorsága elmondani a véleményét. Félelmetes, és felemelő volt látni a sok elszánt, bátor embert. Még több dalt is bejátszottunk ezen a helyen, majd a tervezetthez képest jelentős késéssel indultunk piCSányihoz.

A hosszú emelkedő, és a már ekkor is rekkenő hőség alaposan próbára tette sokak elszántságát. A próbát mindenki kiállta.

Az első számú uzsorásnál (Laura út 26.) a dalok mellett ismét szűnni nem akaró folyamban adták egymásnak a mikrofont a károsultak. Ki indulatosabban, ki ironikusabban, többen nagyon határozott útmutatásokkal tarkítva mondták el, hogy mi lehetne a megoldás. Itt is, mint sok más helyszínen az egyik társunk felkészülése jóvoltából személyre szóló levelet dobtunk a postaládába.

Állítólag 256 lépcsőn lefelé menve közelítettük meg Matolcsi házát. A Gereben utca 6. szám előtt ismét kifeszült a NeFizess! A résztvevők pedig nekifeszültek a felszólalásoknak. Itt is voltak történetek, hánytorgatások, és itt is megállapítottuk, hogy bizony egyre sűrűbben egyre több helyen van szükség ilyen megmozdulásokra. A károsultaknak (a többieknek is) rendszeresen kellene megjelennie a többi patkánynál is.

Tovább haladva lefelé ismerős helyszínre érkeztünk. Az emlékezetes Cinege útra. Előbb a felső kapunál (torony) emlékeztünk Ágica hősies tettére, amikor is egy hónapon keresztül csövezett Orbán Viktor házánál, és minden reggel felhívta a miniszterelnök figyelmét a végrehajtások és kilakoltatások leállításának fontosságára. Tette ezt 2013-ban. 2014-ben pedig megtörtént. Leállították. Most is többnyire állnak a végrehajtások és a kilakoltatások. Csak rajtad múlik, hogy ez így marad-e, vagy hagyod, hogy szeptemberben kitegyenek az utcára. Mi, akik ott voltunk nem hagyjuk. Minket szerintem nem is akarnak. Azokkal kezdik, akik hagyják.

Végül a parádé a Cinege út 5-nél, (bázis) a főbejárat előtt folytatódott. Itt is kikerült a NeFizess! és a többi tábla. Csak úgy sorjáztak a felszólalások. A hangulat igen parázs volt, és ezt a bejátszott zenék csak tovább fokozták.

Talán mondanunk sem kellett, mindenki tudta, hogy vissza fogunk jönni, ha nem fogadja meg a házigazda a dalban elmondott ajánlásunkat: „Húzzál el még a nyáron!”

Hosszú séta következett (szerencsére leginkább lejtőn). Különleges helyszínre érkeztünk. A Pasa lakóparkba, ahova Rogán, és Varga patkányok fészkelTEK be. Itt a lakások mérete naponta tud változni. Felemlegettük a sok hazugságot, és figyelmeztettük őket, hogy a harácsolt vagyon elvehető. És azt már régóta tudjuk, hogy ami elvehető, azt el is fogjuk venni. Akár a családjuktól is. A későbbi sértődések elkerülése érdekében már nem is nagyon kellene a gyerekek nevére íratni a lakásokat.

Hírdetés

Itt már olyan felfokozott lett a hangulat, hogy néhányan táncra is perdültek. Megszülettek az első gondolatok egy esetlegesen még a nyáron megvalósított rendszerkritikus utcabál megszervezésére. Már a mai mozgalmi találkozón beszélni is fogunk róla.

Az utolsó helyszínen nagyon helyénvaló volt a „Baszódjál meg kdnp!” dal. Még a szomszédoknak is tetszett. Többen helyeselték, hogy fellépünk a patkányok ellen.

Többen felemlegették a bor és víz esetét álszentséggel kapcsolatos téma köré fűzve.

Itt is dalolásztunk kicsit, és magunkkal jól megelégedve elköszöntünk egymástól.

Ez előtt még megbeszéltük a 8 órás útzár alapgondolatát. Hamarosan részeltek erről is.

Köszönjük a rendőrségnek, hogy nem hagyták magukat a TEK intézkedése miatt törvénysértésre csábítani.

Hogy hol, ki, pontosan mit mondott, mit tett, és hogy milyen dalokat játszottunk, az a hamarosan elkészülő videó listából, és videós összefoglalóból lesz megismerhető.

Aki pedig kedvet kapott, az jöjjön el a következőre.

Sajtónak. Leginkább a fősodratúnak. Vagy inkább a károsultaknak, mert úgy látom, hogy már a függetlennek nevezett sajtó nagy része is bedugta nem csak a nyelvét, hanem az egész fejét és nem csak a fideszes, hanem az összes bankári, politikusi, bankárpolitikusi seggbe.

Itt olvasható korábbi rövid írásom erről:

Ki fog tudósítani a Patkánykereső túráról? Felhívás a károsultakhoz.

Ezt a széles társadalmi rétegeket érintő, és megoldása miatt megcselekedett nyomásgyakorlásról ki fog tudósítani?

Hát Te. Mert ha Te nem, akkor – nagyon úgy tűnik – hogy senki. Ugyanis a fő sodrású sajtó nem képviseltette magát a patkánykereső túrán. Számukra nem volt fontos, hogy akár előállítások is lehettek volna a Cinege úton, ha a rendőrség a 2013. évben még tőle akkor megszokott módon hajtja végre Orbán magánhadseregének utasításait.
Nem érdekelte őket, hogy idősek, betegek gyalogoltak közel tíz kilométert a dög melegben jelentős emelkedőkön azért, hogy a figyelmet felhívják, hogy nem csak a kdnp-sek nyelve szorult bele egy nagy fideszes seggbe, hanem az összes politikusé a bankárok hátsójába.

Nem, a fősodratúnak sokkal fontosabb, hogy a melegek házasodnak-e, a strandok milyen szalagot kapnak, a fagyi hol mennyibe kerül, és hogy milyen vicces plakátok kerülnek az utcára.

Ők a cirkusz porondmesterei. Csak nehogy egyszer az oroszlánok öntudatukra ébredjenek, és a hídon ne csak nyalogassák a Barbarákat.

Hamarosan videók. Ezek majd a Nem adom a házamat mozgalom fészbúk oldalán és az Ellenállás videócsatornán lesznek elérhetők: https://www.youtube.com/channel/UCfwV-Z1Fttm0Tx6ll6crE8w

 Addig legyen itt néhány kép, és album.

Ahogyan a résztvevők látták.

– https://www.facebook.com/photo.php?fbid=464793830364318&set=a.243931169117253.1073741829.100005011151676&type=1&theater

– https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10204674752325030

– https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10204674041547261

– https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10204674294233578

– https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10204674163390307

Tisztelettel: Póka László

Nem Adom a Házamat Mozgalom

NIF

Kategória:Hírek


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »