Legeza Ilona műfordító szerint is Aleksis Kivi (Stenvall) volt az első finn regény – A hét testvér – szerzője, aki ezzel a különös, nem egynemű, heterogén műfajjal vetett alapot versnek, drámának, epikának, a vaskos komikum és törékeny líra harmonikus elegyítésével.
Leleménnyel és profanizáló elemmel pontosan akkor robbant be ritka üstökösként a finn irodalomba, amikor a nemzeti öntudat lényegét megragadni, megerősíteni hallatlan szükség volt. A szerző születésének 150. évfordulójára 1984-ben jelent meg Rácz István fordításában magyar nyelven, Képes Géza versbetéteivel az első finn regény. A finn jellem és életforma legtökéletesebb, legtermészetesebb hangvételében ott rejtőzik a sajátos mondanivalójú, különös nép és ország „tunya történelem” szent vajúdása, a nemzetté válás pillanata. A titkos bíbor mágia hajnalán jelen van éles hasító fájdalomban az összezsugorított múlt, és egyszerre csoda születik: nemzet és költő. Épp most volt száznyolcvan esztendeje annak, hogy egy szegény falusi szabó harmadik gyermekeként az Úr 1834. október 10-én Nurmijarviben látá meg a Nap a finn nemzet költőjét.
Ugyan gránitsziklákkal barázdált föld, végtelen erdők, szigetek százaival telehintett, szerteágazó tavak – hetvenezer tó! – ez az a táj, ahol a finn nép élete ezer év óta folyik, és ebben a finn társadalmi helyzetben jelentős fordulatot hoztak a napóleoni háborúk: Finnország svéd hatóság alól a cári birodalom kötelékébe került, de a svédek megmaradtak – írja a műfordító. Így a mintegy hét évszázados svéd uralom után Finnország a cári Oroszország nagyhercegsége lett: a „romantika átnőtt a realizmusba. Már nem volt elég a nép nyelvén, vagyis finnül írni, egyre fontosabbá vált a miről és hogyan kérdése. A finn nép a „művelt közönség” számára akár ismeretlenül élt erdei között, hatalmas potenciális erőt jelentett a nemzeti jogok elismertetéséért vívott harcban és a finnek szellemi lelki értékeinek elfogadtatására irányuló erőfeszítésekben. Ezt a finn parasztot vitte Kivi az irodalomba”. Rejtett kincsekről írt a finn műpróza első nagy művében, ezért annyi népmese, bökvers (csattanós), közmondás olyan csodálatos színekben a finn táj és főként ezért van sok-sok dialógus: a hét Jukola fiú szavaival ott veszekszik, bölcselkedik, adomázik a finn parasztság, az egész finn nép. A hét testvér mindenike a finn paraszt egy-egy ragyogóan jellemzett típusa. A finn nép felemelkedésének csodája, mely megtisztítja a lelkiismereteket…
Csaknem farkasszemet néz sokáig pislantás nélkül Homéroszban Hellas lakói, nagy időkön Rabelais hősei, a La Mancha-i bús képű lovagja, vagy Lúdas Matyi Döbrögije, de miért ne említenénk a Zalán futását és a Bánk bánt… dacosan néz és elszántan vállalja a költő, az író a nemzetét és lelkiismeretét. Azt az erkölcsi felelősségérzetet, amellyel mind a saját, mind a közösség tetteit és gondolatait megítéli. Mint ahogyan a magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi – mondja gróf Széchenyi István, s majd így folytatja: S hány ily külmázas dolgozik a haza meggyilkolásán…
Indantrén (indigó és antrocén) színtartó és mosásálló a jelentése mert megtisztítja a lelkiismereteket. Így mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. (Péld.18:21) Mert micsoda a művészet, micsoda az irodalom, ha nem nemzet lelkiismereti indantrénje? Ezt Márai Sándor: ”Nincs más haza, csak az anyanyelv” aranymondásban fogalmazza meg.
A lelkiismeret vádoló hangja, a rossz lelkiismeret okozta kínzó érzés sokakat vitt már az öngyilkosságba, sokakat az őrültek házába, sokan pedig itt szaladgálnak köztünk és mi körülöttünk „összeroncsolt idegzettel”, néha rémült és néha unott arccal. Miért? Mert a lelkiismeret megtisztítására kevés minden emberi akarat, igyekezet, erő. Kevés a vallás, kevés a szertartás. Kevés a mámor, kevés a szórakozás, kevés a bor, kevés a szerelem: mindez a bajokat feledtető érzéstelenítő csak hosszabb-rövidebb ideig hat. Így magának a narkotikumnak is a hatása, amikor elmúlik, annál élesebben cseng vissza fülünkbe minden vétkünk vádolása. Kevés a munkába temetkezés is. Még az emberi jóvátétel sem elég, mert ugyan mi váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Ezért nem megoldás az öngyilkosság sem, mert hiszen az öngyilkos is csak a testét öli meg, de a léleknek csak oda kell állni az Isten ítélőszéke elé. Hogy megítéltessen aszerint, amit e földön cselekedett. Csak a vér, Jézus Krisztus vére tisztítja meg a lelkiismeretet, mert csak Jézus bűntelen áldozatának van bűntörlő és lelkiismeret-tisztító, indantrén ereje. De az aztán teljes.
Akárcsak a lelkiismeret…
Két külföldön maradt székely egymásnak elmondták: az ember az anyanyelvén azt mondja el, amit gondol; idegen nyelven azt mondja el, amit tud. Aztán midőn megöregedtek, a Szülőföld, a halál és a betegség is többször üzengetett értük – Fejtő Ferenctől idézték tájékozottságukkal hogy „A szülőváros nem az a hely, ahol az ember élni tud, nem is az ahol megszületett; a szülőváros az a hely, ahol az ember az anyja közelében érzi magát, ahol gyermek volt, ahová visszatérni igen izgalmas ünnepség.”
A finnül hallott Miatyánk szövege is indantrén volt…
„Ma már tudom: elmenni nem nehéz.
Az igazi nagy elhatározás a hazatérés.
Erre már igen kevesen szánják el magukat.
Visszatalálni nem is lehet.
Pedig hazatérés nélkül – nem teljes a kaland.” (Ferdinandy György)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
