Pasinján szerint Jereván nem tudja garantálni az ország biztonságát

Pasinján szerint Jereván nem tudja garantálni az ország biztonságát

2023. 09. 24.

Örményország más államokkal fenntartott biztonsági kapcsolatai nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy garantálják az ország biztonságát és védjék érdekeit – jelentette ki vasárnap az örmény miniszterelnök.

“Örményország mindig teljesítette vállalásait, és sosem árulta el szövetségeseit. Ám a helyzet azt mutatja, hogy a szövetségi rendszerek és szövetségeseink, amelyekre mindig számítottunk, inkább kiszolgáltatottságunkra világítottak rá” – mondta az örmény televízióban elmondott beszédében Nikol Pasinján.

“Az utóbbi években velünk történt események miatt a legfontosabb kérdés az lett: Örményország független, szuverén, demokratikus országgá válik-e vagy pedig egy félelemben tartott gyarmat lesz” – tette fel a kérdést Pasinján.

Úgy vélte, Örményország “néhány jelenlegi partnere nemcsak az ország külső, de a belső biztonságára is veszélyt jelent”.
“Felszólítjuk partnereinket, tartsák tiszteletben államunk szuverenitását (…), a nemzetközi közösséget pedig arra kérjük, hogy nyilvánítsa ki támogatását Örményország függetlensége, területi egysége és demokráciája iránt” – tette hozzá.

Örményország a szovjet utódállamok egy részét magában foglaló Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) tagja. A tömbben meghatározó szerepe van Oroszországnak, ez által Jereván és Moszkva egymás katonai szövetségesei.

Pasinján bejelentette: Jereván előkészületeket tett a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) 2002-ben létrehozó 1998. évi Római Statútumhoz történő csatlakozásra.

Jóllehet az ICC háborús bűnökkel vádolja Vlagyimir Putyin orosz elnököt ukrán gyerekek Oroszországba deportálása miatt, a kormányfő kiemelte: Jereván döntése nem Moszkva ellen irányul, pusztán “Örményország biztonságát szolgálja”.

Hírdetés

“Egyértelmű, hogy az ODKB, valamint az Oroszország és Örményország közötti stratégiai partnerség nem képes garantálni Örményország biztonságát” – szögezte le.

A kormányfő kijelentette: országa kész befogadni Hegyi-Karabah örmény lakosságát, hiszen az ott élő, néhány napja azerbajdzsáni fennhatóság alá került örményeket “etnikai tisztogatás veszélye fenyegeti”.

“Jóllehet az utóbbi napokban humanitárius szállítmányok érkeztek a térségbe, a helyzet ettől nem változik” – szögezte le.

Nem sokkal korábban az önhatalmúlag kikiáltott Hegyi-karabahi Köztársaság elnöki tanácsadója, David Babaján azt mondta: a térségben élő, mintegy 120 ezer örmény “99,9 százaléka” Örményországba költözne, az emberek ugyanis nem akarnak azeri fennhatóság alatt élni, és félnek a velük szembeni esetleges etnikai tisztogatástól. A napokban Pasinján még azt mondta: az örményeknek maradniuk kellene Hegyi-Karabahban még úgy is, hogy nem lesznek biztonságban.

A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah a nemzetközi jog szerint Azerbajdzsánhoz tartozik, de a felek között mintegy 30 évvel ezelőtt lefolyt első háború után a nemzetközileg el nem ismert “Hegyi-karabahi Köztársaság” ellenőrzése alá került.

Azerbajdzsán 2020 őszén a terület egy részét visszafoglalta, majd a héten egy nap alatt végrehajtott “terrorellenes műveletében” végleg térdre kényszerítette a szakadárokat. Utóbbiak vezetésével Baku ezt követően megkezdte a tárgyalásokat a terület reintegrációjáról Azerbajdzsánba.

Az azeri vezetés fogadkozik, hogy biztosítani fogja az örmények jogait, ezt többször megismételte, de hozzátette, hogy az örmények távozhatnak is a területről, ha akarnak.

Eközben török médiaforrások azt közölték, hétfőn az azerbajdzsáni Nahicsevánban találkozik Ilham Aliyev azeri és Recep Tayyip Erdogan török elnök.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »