Pascual Chávez volt szalézi rendfőnök mutatott be szentmisét Nyergesújfalun a missziós vasárnapon

Pascual Chávez volt szalézi rendfőnök mutatott be szentmisét Nyergesújfalun a missziós vasárnapon

Nyergesújfalu templomában október 20-án, missziós vasárnapon a szentmise vendége a mexikói Pascual Chávez, a rend előző elöljárója, Don Bosco kilencedik utóda volt, aki Andrásfalvy János SDB tartományfőnök kíséretében érkezett. Szentbeszédét Vitális Gábor plébános tolmácsolta a híveknek.

A tartományfőnök köszöntötte a vendéget és emlékeztetett arra, hogy Pascual Chávez rendfőnöksége idején számos misszionáriust küldött szerte a világba, így Magyarországra is, mások mellett Jakab atyát, aki a helyi középiskolában működő oratórium vezetője.

A missziós vasárnap apropóján Chávez atya rámutatott, hogy Jézus a mennybemenetel pillanatában rábízta tanítványaira az egész világot, mint missziós területet. A mai világban mintegy nyolcmilliárd ember él, és ebből körülbelül másfél milliárd ismeri az evangéliumot. Ezért a mai napon meghívást kaptunk arra, hogy imádkozzunk a missziósokért, hogy minél többen lehessenek jelen az egész világon.

Felidézte az előző vasárnapon elhangzott evangéliumot, amikor Jézus azt mondta, hogy nagyon nehéz a gazdagnak bejutni a mennyek országába. Három dolog akadályozza ebben. Az első: a gazdagság lelki vakságot okoz; megakadályozza, hogy észrevegyük azokat a dolgokat, amelyekért érdemes élni az életet: az igazság, a szabadság, az emberi méltóság. A második: a szív keménysége megakadályozza, hogy észrevegyük a köztünk lévő szegény embereket. A harmadik pedig a bálványimádás: nem lehet egyszerre a pénznek és az Istennek szolgálni.

Hírdetés

Hangsúlyozta: Jézus ma azt tanítja nekünk, hogy a hatalom is ugyanilyen veszélyes. Amikor fölmegy Jeruzsálembe, két tanítvány azt kéri tőle, hogy a jobb, illetve a bal oldalán szeretne ülni. Jézus nagyon keményen válaszol: „Ti képesek vagytok arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet én ki fogok inni? Meg tudtok-e keresztelkedni azzal, amivel én megkeresztelkedem?” – mert ő a saját keresztjéről, a haláláról beszél. A két tanítvány pedig a privilegizált, az előnyösebb helyeket keresi Jézus mellett. Jézus egy egészen új szociális tanítást mutat be: mindannyian fivérek és nővérek vagyunk, aki első akar lenni, annak mindenki szolgájává kell válnia, annak másokért kell odaadnia az életét. Olyan társadalomban élünk, ahol mindenki első akar lenni. Jézus azt mondja, ennek a feltétele, hogy másokat szolgálva kell előre lépni.

Pascual Chávez azzal zárta tanítását, hogy meg kell köszönnünk Jézusnak, hogy szolgává lett értünk, az életét adta értünk, mindenkiért, és kérnünk kell, hogy képesek legyünk követni őt, szolgálni testvéreinket.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »