Párttá alakul a Mi hazánk mozgalom

Megalakult és a jövőben pártként működik a Mi hazánk mozgalom – jelentette be Toroczkai László ásotthalmi polgármester szombaton a Csongrád megyei községben.

A Jobbikból kizárt politikus a szervezet zászlóbontó nagygyűlésén azt mondta, a bajtársi közösséget a haza felemelése hozta össze. Céljuk pozitív jövőképet nyújtani, olyan országot építeni, ahonnan nem elmennek, hanem ahová visszaköltöznek a magyarok.

„Olyan Magyarországot szeretnénk Európában, amely fehér szigetként megmarad, ha lesz Európai Unió, akkor is, ha eltűnik, akkor is” – hangsúlyozta Toroczkai László.

Úgy fogalmazott, hogy a mozgalom programját az elmúlt 20 év határozta meg, de alapja Szabó Dezső egy gondolata: „Minden magyar felelős minden magyarért!”.
Toroczkai László a megoldandó feladatok közt említette a többi közt a népesség fogyásának megállítását, a kivándorlás okainak megszüntetését, az Európa iszlamizációja elleni fellépést, sarcok helyett az igazságos közteherviselés megteremtését, a devizahitelesek, a bankok által megkárosított százezrek ügyének rendezését.

Dúró Dóra független országgyűlési képviselő közölte, a Mi hazánk képviseletében kész vállalni a munkát a parlamentben.

A politikus a népesedés ügyét a legfontosabb problémának nevezve úgy fogalmazott: minden hiába, ha nincs elég magyar gyermek, ez a 21. század legfontosabb kihívása.

Kijelentette, olyan közösség építésében kíván részt venni, amely nemzetstratégiai kérdéseket semmilyen körülmények között nem rendel alá politikai taktikázgatásnak, melynek az értékrend az alapja, nem az aktuális közvélemény-kutatás. Szavai szerint nem félnek a kommunizmussal való szembenézéstől, vagy őszintén beszélni a magyarság és a cigányság közötti feszültségről, és arról, hogy az Európai Unió valójában gyarmatosítja az országot.

Pongrátz András 1956-os forradalmár – aki a színpadon átadta a forradalom lyukas lobogóját Toroczkai Lászlónak – hangsúlyozta, hogy a Jobbik súlyos morális válságba került, a frakciója elszakadt a párttól és a magyar valóságtól. Hozzátette: a magyar közéletben rendkívüli szükség van egy hiteles nemzeti erőre.

Hírdetés

Közölte, arra kérte Dúró Dórát, hogy semmilyen körülmények között ne adja vissza mandátumát, ezzel szemben lemondásra szólította fel Gyöngyösi Mártont, a Jobbik frakcióvezetőjét és Mirkóczki Ádám képviselőt.

A nagygyűlést levezető Novák Előd, korábbi országgyűlési képviselő elmondta, hogy az elmúlt hónapokban országosan 51 önkormányzati mandátumot vesztett a Jobbik, köztük több polgármester és megyei közgyűlési tag hagyta el a pártot, és még sokan, akár teljes frakciók is fontolgatják ezt a lépést.

Közölte, a következő hónapokban elkészítik a Mi hazánk mozgalom programját. Társadalmi vitára bocsátják a szervezet alapító nyilatkozatát, melyet a tervek szerint az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ra véglegesítenek.

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, a mozgalom alapítója résztvevőket köszönt a Mi hazánk mozgalom zászlóbontó nagygyűlésén Ásotthalmon 2018. június 23-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely   

AK: politikai realitása van, pénze még nincs Toroczkai László új mozgalmának

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint bár van realitása a Toroczkai László által fémjelzett Mi hazánk mozgalomnak, infrastruktúrája és pénze egyelőre nincs, és kérdéses az unióhoz való hozzáállása is.

Kovács István erről az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában beszélt. Mint mondta, a jelek szerint a Jobbikon belül működött egy másik Jobbik is, hiába próbált meg Vona Gábor korábbi elnök középre helyezkedni. Szerinte mindig is volt egy kemény mag, és a szavazók többsége inkább az őáltaluk képviselt politikai nézetekkel szimpatizált, ezért van politikai realitása a pártnak.

Elmondta még, hogy kérdéses a párt Európai Unióhoz való viszonya, mivel ez az európai intézmény népszerű Magyarországon, a Jobbik korábbi politikájának viszont egyik fontos eleme volt, hogy kiléptetnék az unióból Magyarországot.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »