Parlamenti munkakerülők

Parlamenti munkakerülők

Nem Farkas Flórián az egyetlen képviselő, aki rendszeresen kerüli a parlamenti bizottságokat. A Magyar Nemzet összesítéséből kiderül, két tucat olyan honatya is van, aki a 2014 óta tartó ciklusban több bizottsági ülésről hiányzott, mint amennyin jelen volt. Még rosszabb a helyzet, ha 60 százalékon húzzuk meg a határt. Így már a 199 fős parlament ötöde tekinthető rendszeres hiányzónak. A legtöbbet mulasztó politikus Simonka György (Fidesz), aki legutóbb egy házkutatás kapcsán került reflektorfénybe. Őt követi Farkas, s a lista első felében szerepel Rogán Antal is.

Bár a magánszektorban szinte biztosan elbocsátás járna a munkahelyről történő folyamatos hiányzásért, az országgyűlési képviselők megtehetik, és meg is teszik, hogy rendszeresen nem járnak be a bizottsági ülésekre – derül ki a Magyar Nemzet összesítéséből. Azt vizsgáltuk, a politikusok a 2014-ben induló parlamenti ciklusban hány alkalommal ülték végig személyesen (vagyis helyettesítés nélkül) a bizottságaik üléseit. A szeptember 25-ei nappal záruló összesítésünkben csak azok a képviselők szerepelnek, akik legalább fél éven át vettek részt egy-egy bizottság munkájában.

RasszistavádA Magyar Nemzet szeptember közepén kérdezte Lázár János kancelláriaminisztert azzal kapcsolatban, hogy Farkas Flóriánt elküldték az európai ügyek bizottságából. Erről szólva a politikus azt közölte, nem egyedi jelenség a miniszterelnöki biztos hiányzása, és nem fair, hogy ezt kiemeli a sajtó, mert amikor az ember több bizottsági tagságot is vállal, akkor előfordul, hogy az egyik bizottságban kevesebbet dolgozik, a másikban pedig többet. Ám Farkas Flórián mindössze egyetlen bizottság tagja volt. – Én is voltam úgy bizottság tagja 2002 és 2006 között, hogy nem vettem részt érdemben annak munkájában – tette hozzá Lázár János, hangsúlyozva, hogy a bizottsági tagságok cseréje szinte rendszeres. Amikor pedig arra kérdeztünk rá, hogy mégiscsak az Orbán-kormány hirdette meg a munkaalapú társadalmat, és emiatt nem kellene-e a képviselőknek jó példával elöljárni, a miniszter – érthetetlen és sértő módon – azzal szakította félbe kollégánkat, hogy „ne cigányozzon”. Farkas bizottsági tagságának megszüntetéséről egyébként saját párttársai döntöttek a Fidesz frakcióülésén.

Lesújtó az eredmény: közel két tucat politikus hiányzott a számára kijelölt bizottság üléseinek legalább feléről. Még rosszabb a statisztika, ha szigorúbb határt szabunk, és azt vizsgáljuk, hogy mely politikus nem vett részt az ülések legalább 40 százalékán sem. Ekkor ugyanis már 39 politikus tekinthető rendszeres hiányzónak – ez a 199 fős parlament ötöde. Köztük ott van Mengyi Roland is, aki egy több százmillió forintos csalási botrány egyik érintettje; az ügyben a parlament már felfüggesztette a Fidesz-képviselő mentelmi jogát.

Ismerős neveket találni a legalább 50 százalékot hiányzó politikusok listáján. Bár nemrégiben a sajtót kerülő Farkas Flórián (Fidesz) miniszterelnöki biztos kapcsán lehetett hallani: olyan kevés alkalommal vett részt az európai ügyek bizottságának ülésein, hogy lecserélték; hiányzásainak aránya mindössze a képzeletbeli dobogó második helyére volt elég. Első helyen ugyanis a fenntartható fejlődés bizottságából történő közel 90 százalékos hiányzással az a Simonka György áll, akiről nemrégiben az Index azt állította: házkutatást tartott nála a Központi Nyomozó Főügyészség. Ezt a Fidesz politikusa tagadta.

A harmadik hely már nem a vezető kormánypárté: a DK politikusa, Oláh Lajos szerezte meg. Az ellenzéki képviselő a külügyi bizottság üléseit csak elvétve látogatta: 57 alkalomból mindössze 11-szer volt jelen.

Hírdetés

 

Az is kiderül a Magyar Nemzet összesítéséből, hogy nemcsak a kormánypárti politikusok kerülték előszeretettel a bizottsági üléseket, hanem az ellenzéki képviselők is. Így például az ötödik leggyakoribb hiányzó Lukács Zoltán (MSZP) volt, a hetedik Schiffer András, az LMP nemrég visszavonult politikusa, a kilencedik pedig a kétharmad lebontójaként megismert, függetlenként a parlamentbe jutó Kész Zoltán lett.

Előkelő helyen szerepel a hiányzásokat halmozó politikusok listáján Rogán Antal is. Mielőtt a Fidesz képviselőjét a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezték ki, ő volt a parlament gazdasági bizottságának elnöke, ám a vezetői pozíció ellenére sem volt végig jelen az ülések közel 62 százalékán. A most már a kormányzati kommunikációért felelős miniszter egyébként az egyetlen a bizottsági ülések legalább 50 százalékáról hiányzó politikusok listáján, aki nem tagként, hanem elnökként nem járt be.

Ugyancsak figyelemre méltó a listán tizenötödik helyen szereplő Bíró Márk is, akinek neve a Fidesz néma leventéjeként vált ismertté, miután hat év alatt egyetlenegyszer sem szólalt fel a parlamentben. Szeptemberben azért cikkeztek róla, mert felesége korábban állami pályázaton nyert közpénzt arra, hogy napkollektorokat vegyen a férjével közös pásztói házukra. A politikus az üggyel kapcsolatban azt mondta az Indexnek: a támogatást végül mégsem vették igénybe. Érdemes még megemlíteni a kormánypárt képviselői közül Ágh Pétert és Hirt Ferencet, akik két bizottság tagjaiként mindkettőben 50 százalék körüli vagy a feletti hiányzást produkáltak.

Vannak ugyanakkor jól teljesítő képviselők is. Például amióta Répássy Róbertet (Fidesz) 2015 végén a törvényalkotási bizottság alelnökévé választották, még egyetlen alkalommal sem hiányzott. Sőt: tagja az igazságügyi bizottságnak is közel egy éve, amelynek ugyancsak minden egyes ülésén jelen volt. A szintén Fidesz-képviselő Pánczél Károly, a nemzeti összetartozás bizottságának elnöke sem hiányzott közel két és fél éves munkája alatt. Dúró Dóra (Jobbik) a kulturális bizottság elnökeként mindössze egyszer hagyta ki az ülést, míg férje, a párt vezetéséből kiszorított Novák Előd a népjóléti bizottság munkájában minden egyes alkalommal részt vett, amíg annak tagja volt.

Lapunk megkereste az üggyel kapcsolatban az Országgyűlés sajtóosztályát is. Arról érdeklődtünk, hogyan szankcionálják a bizottsági ülésekről sokat hiányzó politikusokat. A válasz szerint a képviselő tiszteletdíjának összege arányosan csökken, ha a bizottsági tag ülésszakonként a bizottsági ülések több mint felén, de legalább három ülésen igazolatlanul nem vesz részt. Arról viszont lapzártánkig nem kaptunk tájékoztatást, hány politikus kapott büntetést a bizottsági munkától való távolmaradás miatt.

TiszteletdíjakA 2014 májusától hatályos szabályozás alapján az állandó bizottságok, a törvényalkotási bizottság és a magyarországi nemzetiségek bizottságának tisztségviselői részesülnek a képviselőknél magasabb mértékű tiszteletdíjban. Ugyanis az Országgyűlésről szóló törvény vonatkozó része alapján a fenti bizottságok elnökei tiszteletdíjának összege megegyezik az államtitkár – alapilletményből, illetménykiegészítésből és vezetői pótlékból álló – illetményének összegével. Az államtitkárok fizetése jelenleg 997 200 forint. Az alelnökök a képviselői tiszteletdíj – amely bruttó 750 000 forint körül van – 1,2-szeresének megfelelő összegű tiszteletdíjra jogosultak. Ugyanakkor a korábbi szabályozástól eltérően azok a tagok, akiknek nincs bizottsági tisztségük, csupán a tagságért nem kapnak a képviselői tiszteletdíjon felüli további juttatást. Szintén nem jár külön juttatás az eseti, illetve a vizsgálóbizottságok tisztségviselőinek, tagjainak sem.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »