Parlament elé vonulnak a méhészek

Parlament elé vonulnak a méhészek

Szombattól hétfőig három napos tüntetést hirdettek gazdák és méhészek Budapestre.

„Nem kormányt akarunk buktatni, csak azt szeretnénk, ha végre rendbe tennék az agráriumot, mert ha minden így marad, akkor jövőre a gazdák négyötöde tönkremehet” – mondta a nepszava.hu portálnak Kernbaum Anita lábodi gazdálkodó.

A somogyi vállalkozó szerint végső elkeseredésükben demonstrálnak, a hazai gazdák jelentős része mára felélte tartalékait, s átlagos terméssel számolva az idei év is veszteséges lesz számukra.

„Sorra mennek tönkre a kis- és középvállalkozások, csak a környékünkön a cégek 10 százaléka ellen indult csődeljárás. A jelenlegi árak és költségek mellett kiemelkedően jó termésátlag mellett is jó, ha nullás évet tudnak majd produkálni a gazdák˜ − folytatta Kernbaum Anita.

Hírdetés

Az alacsony felvásárlási árak mellett – a tiltakozó gazdák szerint – a támogatások kiszámíthatatlansága okoz nehézségeket. A földalapú támogatást, amit Ausztriában az év végére megkapnak, itthon június végére fizetik ki teljesen, ráadásul, míg máskor időarányosan ilyenkorra a 40-50 százalékot meg szokták kapni, addig az idén 20-25 százalékot kapott az átlag, és akadtak, akik még semmit sem. Enélkül viszont nem tudnak nekikezdeni a tavaszi munkáknak, csak, ha hitelt vesznek fel − írja a lap.

„Az átlagemberek úgy gondolják, hogy a földalapú támogatás alanyi jogon jár, pedig igencsak komoly feltételeknek kell megfelelni, hogy a gazdák hozzájussanak a teljes összeghez.Csakhogy a jogi környezet teljesen kiszámíthatatlan, nem lehet tervezni, a határidők nem követik a földmunkák idejét, pedig, ha elvetünk valamit, azt már nem lehet visszacsinálni, mégis utólag hoznak valami rendeletet, ami miatt aztán nem kapjuk meg a teljes összeget, amivel eredendően kalkuláltunk, s ez persze kihat aztán minden más munkára. Egyes támogatásokat ráadásul keretösszeggel hirdetnek meg, ezeknél sem tudja senki, mennyi pénzre számíthat” – magyarázta Kernbaum Anita.

A szombattól hétfőig tervezett tüntetésre a szervezők két helyszínt foglaltak le: gyülekezőhelyként a Népligetet, illetve a demonstráció valós területeként a pesti alsó rakpart Parlament és Lánchíd közötti szakaszát. A tüntetés érdemi részét, a traktorok belvárosi megjelenését vasárnapra időzítik, hétfőn pedig petíciót akarnak átadni az agrárminiszternek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »