Parkolási "vicce" miatt lemondott a lett környezetvédelmi miniszter

Egy parkolási engedély miatt kirobbant botrány következtében lemondott csütörtökön a lett környezetvédelmi miniszter.

A 40 éves Juris Puce, a FOR/Fejlődés nevű liberális párt tagja távozásakor azt mondta, elismeri, hogy hibázott, és vállalja ezért a felelősséget.

Előzőleg a politikust azzal vádolta meg egy volt párttársa, a rigai önkormányzat egykori tagja, hogy jogosulatlanul használja a városi tanács parkolási engedélyét. Azt is tudni lehet, hogy a miniszter a városi tanácstól ingyenes parkolási engedélyt kért.

Puce néhány napja még cáfolta az állításokat, mondván, hogy a városi tanácsnak küldött, a parkolási engedéllyel kapcsolatos elektronikus levele csupán vicc volt.

Hírdetés

Csütörtökön azonban beismerte, hogy "megtévesztette kollégáit és a lett társadalmat".

Krisjanis Karins lett kormányfő elfogadta minisztere lemondását. Egy Twitter-üzenetben azt írta: a kormánynak példát kell mutatni a jogállamiság és az átláthatóság elveinek megőrzésében a társadalom számára.

Ezt megelőzőleg a kormányfő felkérte a lett korrupcióellenes hatóságot, hogy vizsgálja meg a kérdéses ügyet.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »