Párkányban már előjegyzéses, online bejelentkezéssel is mehetünk tesztelésre

Párkányban már előjegyzéses, online bejelentkezéssel is mehetünk tesztelésre

A Duna-parti városban január ötödikétől működik a szolgáltatás, a Nyitra megye alá tartozó rendelőintézet épületében. Konkrét időpontra kérhetünk antigénes tesztelést, előjegyzéses, online bejelentkezéssel.

Fontos, hogy mihamarább antigéntesztje legyen, de nem szeretne sokáig sorban állni? Semmi gond, Párkányban, a Nyitra megye alá tartozó rendelőintézetben január ötödikétől már úgy is elmehetünk a szűrésre, hogy internetes regisztrációt követően előzetesen időpontot kérünk rá – értesült lapunk Czékus Andrástól, az intézmény igazgatójáról. Czékus az Új Szónak elmondta, már az első napon 150 személy vette igénybe ezt a lehetőséget, ma, azaz január hetedikén is több mint százan éltek ezzel és holnapra, január nyolcadikára is több mint százan jegyeztették elő magukat a tesztelésre. Az igazgató szerint nagyon hasznos az internetes előjegyeztetés, mert a tesztelésre indulóknak nem kell sorban állniuk és a személyzetnek is időt spórolnak azzal, hogy nem kell a helyszínen felvenni az adatokat. A digitális, internetes bejelentkezési rendszert az egészségügyi tárca eredetileg a PCR-tesztekre helyezte üzembe, de ezt most az antigénes tesztelésekre is kibővítették. A távlati cél az, hogy minden antigénes tesztelőponton előzetes időpontot lehessen kérni a netes regisztrációval. Párkányban a digitális előjegyzés ide kattintva érhető el, itt rendelhetünk tesztelési időpontot a rendelőintézetben. A tesztelésre való bejelentkezéskor a Štúrovo (okres Nové Zámky) – AG (2) Poliklinika NSK Štúrovo, Jesenského 85 tesztelési helyet kell kiválasztani.

Hírdetés

A poliklinika oldalán az internetes kamera képe is azonnal elérhető, azon láthatjuk, hogy éppen hányan állnak sorban. Az újdonság mellett természetesen megmarad a helyszíni regisztráció is. A digitális előjegyzés viszont azért is jó, mert, ha egyszer regisztráltunk, akkor a rendszer ezt megjegyzi, és ha a későbbiekben ismét tesztre van szükségünk, akkor már azonnal felismer bennünket a nyilvántartás alapján, nem kell ismét felvenni az adatokat. A digitális, netes rendszer napi 250 tesztelésre ad lehetőséget, de a rendelőintézetben ennél több embert is tudnak fogadni. Egyelőre a tesztekből is van elegendő – tette hozzá az igazgató.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »