Párizsnak és Berlinnek nem tetszik, hogy Trump nem fogadja be a muszlimokat

Párizsnak és Berlinnek nem tetszik, hogy Trump nem fogadja be a muszlimokat

Az új német külügyminiszter első útja francia kollégájához vezetett, akivel együtt ítélték a Donald Trump amerikai elnök döntését.

Az első hivatalos látogatásán Párizsban tartózkodó Gabriel a közös sajtóértekezleten arról is beszélt:  a két országnak világos álláspontja van a Moszkva elleni büntetőintézkedésekkel kapcsolatban.

Hírdetés

Ayrault azt mondta, hogy szeretnék végigvinni a minszki békefolyamatot. „Ez az egyetlen út a szankciók feloldásához” – mondta.

Mindketten hangsúlyozták: fontos, hogy Németország és Franciaország határozott, egységes álláspontot képviseljen a kérdésben. Bejelentették, hogy országaik munkacsoportot hoznak létre, amely az Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.

A párizsi megbeszélésen szó esett Donald Trump amerikai elnöknek az egyes muzulmán országokból érkező bevándorlók és menekültek befogadásának korlátozásáról szóló, pénteken aláírt rendelkezéséről is. Ayrault aggasztónak nevezte a döntést. Német kollégája pedig Merkel „wilkommenskulturjának” megfelelően kifejtette, „kötelességünk az is, hogy fogadjuk a háború és az elnyomás elől menekülőket”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »