Párizsi mészárlás – Bírálatok kereszttüzében a szolidaritási egységmenetről távol maradt Obama

A milliós megmozduláson, amelyen a világ 44 állam- és kormányfője vonult fel, az Egyesült Államokat Jane Hartley nagykövet képviselte. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője hétfőn – igen ritka gesztusként – elismerte: a kormányzat hibát követett el azzal, hogy nem képviseltette magát magasabb szinten a felvonuláson.

Earnest emellett ismételten hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok rendületlenül kiáll francia szövetségese mellett. A szóvivő kijelentette, hogy az elnök a megfelelő biztonsági előkészítés híján nem utazott Franciaországba. Arra a kérdésre, hogy Obama elnök 2013 decemberében hogyan tudott részt venni Nelson Mandela dél-afrikai exelnök temetésén, az amerikai elnöki hivatal sajtótitkára elmondta, hogy a gyászszertartásra a Secret Service már évekkel korábban megkezdte a felkészülést.

Ön cserben hagyta a világot – hirdette hétfőn címlapján, Barack Obamára elnökre utalva a The New York Daily News. Fareed Zakaria a CNN szemleírója hibának nevezte az amerikai csúcsvezetés távolmaradását, ugyanakkor úgy vélekedett: az elnöki távolmaradás arra is rávilágított, hogy a radikális iszlám elleni harc “nemcsak Amerikáról szól”. Jake Tapper, a hírcsatorna Párizsból jelentkező tudósítója nemcsak a jelenlegi adminisztráció embereit, hanem a 2016-os elnökválasztás potenciális jelöltaspiránsait is hiányolta a helyszínről, mindkét amerikai nagy párt részéről.

“Ez tényleg nagyon kínos.Hol van Obama elnök? Miért nem ment el?” – Greta Van Susteren, a Fox News műsorvezetője.

“Szomorú, hogy a világ 50 vezetője ki tudta mutatni szolidaritását Párizsban, de Obama elnök visszautasította a részvételt. A gyávaság folytatódik” – közölte Newt Gingrich, az amerikai képviselőház exelnöke, volt republikánus elnökjelölt-aspiráns.
Az amerikai kormányzatot a hétvégén Eric Holder igazságügyi miniszter képviselte Párizsban, aki azonban a terrorelhárítási szakmegbeszéléseken vett rész és a francia fővárosból több amerikai televíziónak is nyilatkozott, ám a tüntetésen nem volt jelen.

Marco Rubio republikánus szenátor, aki a várakozások szerint jövőre maga is beszállhat a Fehér Házért megvívandó harcba, a CBS-nek hétfőn nyilatkozva szintén “hibának” minősítette Obama távolmaradását és úgy vélekedett, hogy az elnököt legalább Holdernek vagy Kerrynek kellett volna képviselnie az egységmenetben.

Hírdetés

Doug Schoen demokrata politikai stratéga a Fox News híroldalán azt állította, hogy “Obama erkölcsi értelemben lemondott a szabad világ vezetőjének helyéről”.

A Franciaországgal szoros kapcsolatokat ápoló és a nyelvet is kiválóan beszélő Kerry külügyminiszter, aki hétfőn Dél-Ázsiában tartózkodott, az Egyesült Államokba Indiából és Pakisztánból való visszatérés közben, Szófia és Genf érintése után, csütörtökön megáll majd Párizsban is.

“Az első pillanattól kezdve felajánlottuk hírszerzési információinkat, a bűnüldözési (együttműködést) és minden erőfeszítésünket” – mondta hétfőn Gandhinagarban Kerry.

Az amerikai diplomácia vezetője azt is hangsúlyozta, hogy Franciaország és az Egyesült Államok kapcsolata “nem egy napról vagy egy bizonyos pillanatról szól”, hanem “hosszú távú kapcsolat, amely a közös értékeken alapul, különösen a véleményszabadság iránti elkötelezettségen”.

“Franciaország a legrégebbi szövetségesünk. Azt akarom, hogy Franciaország népe tudja: az Egyesült Államok ma kiáll önök mellett és kiáll holnap is” – jelentette ki pénteken Barack Obama, aki csütörtökön felkereste a washingtoni francia nagykövetséget.

(MTI)


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »