Kétszázhetvenhárom éve, 1743. május 24-én született Jean-Paul Marat francia forradalmár, a párizsi radikális kispolgárság, a sans-culotte-ok szószólója, „a nép barátja”, akinek életét merénylet oltotta ki. Mártírnak kijáró temetésben részesült, nevét városok vették fel, szobrokat emeltek neki.
Marat a svájci Boudryban francia nyelvterületen, porosz fennhatóság alatt, szárd katolikus apától és genfi kálvinista anyától született. Párizsban és Bordeaux-ban orvostudományt tanult, de diplomát nem szerzett, ezután Angliában próbált praktizálni, és több tudományos posztot is megpályázott, sikertelenül. A rendkívül ambiciózus, de vagyon és pártfogó nélküli Marat filozófiai, orvosi és politikai esszéivel is próbálta felhívni magára a figyelmet, de neve csak akkor lett ismert, amikor Voltaire maró gúnnyal kritizálta meg egyik művét.
1776-ban visszatért Franciaországba, ahol Artois grófja (XVI. Lajos király testvére) testőrségének orvosa lett. Mivel doktorként valóban meggyógyította betegeit, arisztokrata páciensekre és szép vagyonra tett szert. A pénzből saját laboratóriumot rendezett be, esszéket írt az elektromosságról, a tűz természetéről és az optikáról, de az Akadémia több alkalommal is megtagadta, hogy tagjai közé fogadja, amit megaláztatásként élt meg.
A francia forradalom előestéjén, amikor XVI. Lajos 175 év után ismét összehívta a parlamentet, a politikába vetette magát. A Nemzetgyűlés vezetőivel azonban hiába keresett kapcsolatot, alkotmánytervezeteit még csak meg sem tárgyalták, ezért 1789 szeptemberében létrehozta A nép barátja című napilapot, amelynek címe Marat állandó jelzője is lett. Az újságot csak ő írta, s hevesen támadta „a nép ellenségeit”, vagy akiket annak vélt – szinte nem volt olyan frakció vagy hivatal, amely ne került volna célkeresztjébe.
Cikkei miatt több eljárás indult ellene, számos esetben vették őrizetbe, több alkalommal el is kellett menekülnie, vélhetőleg később egyre súlyosabbá váló bőrbaját is akkor szerezte, amikor Párizs csatornáiban bujkált a rendőrség elől. Az üldöztetések csak elszántabbá tették, újra meg újra elindította újságját, és ismét támadta a kormányt, a párizsi elöljáróságot, a Nemzetgyűlést. Lapját utánozni is kezdték: 1792-ben, amikor újfent el kellett hagynia Párizst, öt orgánum indult A nép barátja címmel – ironikus módon Marat-nak az általa annyira támadott rendőrség segítségét kellett kérnie a hamisítványok ellen.
Marat általános választójogot követelt, elfogadta a magántulajdont, de javasolta a progresszív jövedelemadót, a munkanélküliség ellen nemzeti műhelyek létesítését. Nem volt republikánus és nem volt demokrata sem, a forradalom győzelmét a nép által választott ideiglenes diktátortól várta, így neki tulajdonítják a forradalmi diktatúra elméletét, amelyet a jakobinusok ültettek át a gyakorlatba.
A monarchia 1792-es bukása után bejutott a Konventbe, ahol a radikális Hegypárt tagja lett. XVI. Lajos perében mérsékelt álláspontot képviselt, úgy vélte, a királyt nem lehet azon cselekedetei miatt felelősségre vonni, amelyeket az alkotmányra tett esküje előtt követett el – bár szerinte az uralkodó kivégzése végső soron a nép üdvét szolgálta. Marat dühödten ostorozta a mérsékelt girondistákat, akiket a köztársaság ellenségének tartott, de azok sem maradtak adósai, s elérték, hogy a Konvent vád alá helyezze. A tárgyalás végén a Forradalmi Törvényszék felmentő ítéletet hozott, s Marat a tömeg vállán tért vissza az ülésterembe.
Ezután az általa feltüzelt tömeg már a girondisták kizárását követelte a Konventből, az 1793. június 2-i, jakobinusokat hatalomra juttató felkelés sikerét főleg neki tulajdonítják. Robespierre-nek és társainak ezután már nem volt szükségük Marat-ra, aki egyre jobban elszigetelődött, súlyosbodó bőrbetegsége miatt be sem járt az ülésekre, csak otthonában dolgozott.
Élete 1793. július 13-án ért véget: egy idealista és politikailag tájékozatlan girondista lány, Charlotte Corday fürdőkádjában döfte le, hogy megszabadítsa Franciaországot a terrortól. A négy nappal később kivégzett Corday tette épp az ellenkező hatást érte el: a terror csak új erőre kapott. Marat mártírnak kijáró temetésben részesült, nevét városok vették fel, szobrokat emeltek neki, hogy aztán a jakobinus diktatúra bukásával még tetemét is kitegyék a Panteonból. Kultusza egy időben a Szovjetunióban kapott életre, ahol nevét még keresztnévként is használták. Az irodalomba is bevonult, a német Peter Weiss Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a Charentoni Elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában című darabja révén.
Élete 1793. július 13-án ért véget: egy idealista és politikailag tájékozatlan girondista lány, Charlotte Corday fürdőkádjában döfte le, hogy megszabadítsa Franciaországot a terrortól. A négy nappal később kivégzett Corday tette épp az ellenkező hatást érte el: a terror csak új erőre kapott. Marat mártírnak kijáró temetésben részesült, nevét városok vették fel, szobrokat emeltek neki, hogy aztán a jakobinus diktatúra bukásával még tetemét is kitegyék a Panteonból. Kultusza egy időben a Szovjetunióban kapott életre, ahol nevét még keresztnévként is használták. Az irodalomba is bevonult, a német Peter Weiss Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a Charentoni Elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában című darabja révén.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
