Párizs 2024: Több magyar lesz ott Párizsban, mint Tokióban, történelmi minimumom a szlovák olimpikonok száma

Párizs 2024: Több magyar lesz ott Párizsban, mint Tokióban, történelmi minimumom a szlovák olimpikonok száma

Hamarosan rajtol a páriszi olimpia, így kíváncsiak voltunk arra, hogy mekkora küldöttséggel vesz részt az ötkarikás játékokon Magyarország és Szlovákia.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke büszke arra, hogy húsz nappal a rajt előtt már meghaladta a párizsi küldöttség létszáma a 2021-es játékokét.

„Nem volt könnyű az idáig vezető út, hiszen egyes sportágakban a részvételt kiharcolni legalább akkora, ha nem nagyobb kihívás, mint jól szerepelni az olimpián”

nyilatkozta Gyulay Zsolt a MOB honlapján.

„A 178 sportolóval már most meghaladtuk a tokiói 173-as létszámot, és van rá esély, hogy még tovább nő a csapat létszáma. Fontos, hogy ez nem egyszemélyes küzdelem: a klubok, edzők és szakemberek mindennapi erőfeszítése nélkül nem születhetnének sikerek, és ezt a munkát nem lehet elégszer megköszönni, mint ahogy az anyagi hozzájárulást sem a kormányzat, az önkormányzatok és a támogatók részéről”

fogalmazott.

Párizs 2024 – Húsz magyar atléta indulhat

A csapat nagy része már felvette a nemzeti felszerelést, és a sportolók hétfőn, július 8-án 14 órától ünnepélyesen fogadalmat tesznek – ez már az utolsó lépések egyike az utazás, és az év fénypontja, az olimpiai versenyek előtt.

Párizsi olimpia: Kihirdették a magyar vízilabdacsapatok kereteit

Hírdetés

A Mol-csoport – mint a magyar sportélet egyik legnagyobb szponzora – részéről Pantl Péter kommunikációs igazgató közölte: a MOB partnereként számos olyan sportoló mellett állhatnak majd képzeletben, akik már többször is bizonyítottak a Mol színeiben, mint például a most Bázelben ezüstérmet nyert Siklósi Gergely párbajtőröző, vagy a napokban a belgrádi úszó Eb-n 100 m-es pillangóban aranyérmes Milák Kristóf.

Magyar Kézilabda Szövetség: Ezekkel a keretekkel utazunk Párizsba

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy 1947. október 19-én indult el Magyarországon a TOTÓ, melyet éppen a magyar sportolók 1948-as londoni olimpiára való kijutása érdekében vezettek be. Hozzátette, előkészítették annak a lehetőségét, hogy idéntől az olimpia mellett már a paralimpiai versenyszámok közül is lehessen a magyar érintettségűekre fogadni.

Ez a 23 úszó képviseli Magyarországot a párizsi olimpián

Történelmi minimumom a szlovák olimpikonok száma

Míg Magyarország elégedetten nyilatkozhat az olimpián résztvevők létszámáról, addig Szlovákiában egészen más a helyzet. A Szlovák Olimpiai és Sportbizottság (SOŠV) június végi, 66. közgyűlésén hagyta jóvá a szlovák küldöttség névsorát. Ekkor 25 sportoló alkotta a szlovák küldöttséget, azóta eggyel nőtt a létszám.

Már a tokiói olimpián is szűkös volt a szlovák csapat, akkor 41-en utaztak ki, így a mostani, egyelőre 26-fős létszám drasztikus csökkenést jelent.

Anton Siekel, az olimpiai bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy alapvető és radikális változásokra van szükség a szlovák sport és versenysport finanszírozása területén. Mint mondta, az olimpiai küldöttség minősége és teljesítménye befolyásolja a honi sportot, motivációval szolgálhat a fiatalok számára.

Siekel leginkább a K4-es csapat kimaradása miatt csalódott. Mint ismert, a korábban részben felvidéki magyar versenyzőkből álló kajaknégyesek sikeres szereplői voltak az olimpiáknak és más világversenyeknek.

A szlovák küldöttség létszáma a kvalifikációs folyamat végeztével és a más országok által esetlegesen kihasználatlanul maradt helyek felosztásának függvényében változhat.

Körkép.sk, mit, teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »