Anita álma végül beteljesedett, beleszúrta a képzeletbeli kést a Jobbik haldokló elnökének a hátába, így bizonytalan ideig (a tisztújításig) ügyvezető elnökként uralkodhat egy romhalmaz felett. A parizerkirály hatalmának így vetett hát véget egy olyan politikusnő, aki a Jobbik ún. fénykorában még a kanyarban nem volt semmilyen téren, ám az egykori radikális párt történetébe – annak végóráiban – így is beírja magát. Hiába, az élet tele van lehetőségekkel, a kaotikus időszakok pedig gyakran olyan helyzeteket teremtenek, amelyek „békeidőben” elképzelhetetlenek lennének. Potocskáné helyzeténél azonban sokkal érdekesebb Jakab Péter viselkedése azóta, mióta szerdán távozni kényszerült az elnöki székből.
Természetesen azt már korábban is tudtuk, hogy a volt elnök meglehetősen híján van az erényeknek, és azt hiszem, ennél finomabban nehéz lenne fogalmazni. Egyetlen olyan tulajdonsággal nem rendelkezik, amelyekkel – vagy legalább egy részükkel – egy vezetőnek szükséges, így például ismeretlen számára az önkritika fogalma, de még arról is szemrebbenés nélkül hazudik milliók arcába, hogy 2,5 milliós fizetéssel a parizer meg a paprikás krumpli a kedvenc étele (ráadásul ez a fajta szenzációhajhász álszerénység hamis tükörképe a valódinak, amely a nyilatkozataiban, felszólalásaiban már egyáltalán nem tükröződik). Most, hogy az elnöki széket elhagyni kényszerült, ugyanúgy nem vont le semmiféle konzekvenciát, mint a választási vereség után sem.
Ne legyenek illúzióink, Jakab Péter soha az életben nem fogja elismerni, hogy valaha bármit is rosszul csinált és sosem fog benne felmerülni, hogy a Fidesz leváltása nélküle is megtörténhet. Főleg nélküle. Valószínű, hogy ezt a fajta teljes alkalmatlanságot ismerte fel Gyurcsány Ferenc is, mikor a Jobbik végső kihasználása után úgy döntött, leveszi a kezét az egykori kisinasról.
Jakab a lemondása pillanatában nem felejtette el egy Facebook-bejegyzésében megemlíteni, hogy a párt mekkora fölénnyel támogatta őt május 7-én a tisztújításon, illetve, hogy az elnökség „kivette a kezéből a Jobbik irányítását”. Ennek ellenére mégsem látunk jobbikos milliókat az utcán, akik dühösen Jakab trónfosztása ellen tiltakoznak, nem olvashatunk olyan híreket, hogy sorra bomlanak fel az alapszervezeteket. Azért mert már nem igazán vannak, ahogy tagság sincs. Jakab a hatalmát bizalmasainak és az általuk megalkotott fantom-alapszervezeteknek köszönhette, pontosan ezért volt olyan – a körülményekhez képest – egyszerű megbuktatni, főleg, mióta a zaklatási botrány feltette az „i”-re a pontot. Így hát Jakab Péter valódi „hatalmát” az utóbbi időszakban már azokhoz lehetett hasonlítani, akik „modellként” hivatkoznak magukra, majd amikor rákérdeznek, hogy hol, akkor kiderül, hogy az Instagramon.
A Jakab Péter által megalkotott párhuzamos valóság persze nem csak az elnöki szék körüli képzavarban merül ki. Másnap – tehát tegnap – már arról értekezett, hogy a Fidesz csak most félhet igazán, és most aztán már tényleg meg fogja buktatni őket, hiszen a saját bukásával „több ideje lesz rá”. Hogy ezeket a párhuzamos valóságokat tudatosan építi-e fel Jakab, arra nehéz választ adni. Vagy tényleg elhiszi magáról az általa leírtakat, és meggyőződése, hogy valóban az ő személye jelenti majd az Orbán-rendszer végét, vagy pedig üvöltve hahotázik minden egyes bejegyzés megírása közben, hogy még ezek után is vannak olyanok, akik hisznek benne, miközben az ő tudatában már kizárólag a 2 és félmilliós álomfizu jár. Egyébként jelen sorok írója az első verziót tartja valószínűnek, főleg Jakab elmeállapotát megvizsgálva.
Most, hogy felszabadult egy kis ideje, lehet, hogy minden napra fogunk tőle kapni egy-két álbölcsességet, ugyanis mára szintén biztosított ehhez némi muníciót. Elővette újra a parizeres álszerénységét, és a hatalom természetéről értekezett amolyan „egyszerű” módon. Felidézi, hogy a Jobbik vezetésével többször „felkeresték” – nem részletezi, hogy kik, csak így szimplán, nyilván a nagybetűs NÉP – és a történet szerint ezek a „valakik” azért ragaszkodtak hozzá ennyire, mert ő sosem akart elnök lenni, így biztosan ő a legalkalmasabb, mert a hatalom nem ejti rabul.
Súlyos tévedés. Egy jó vezető, egy jó államférfi pontosan arról ismerszik meg, hogy világos célkitűzései és elképzelései vannak, ezért pedig hajlandó harcolni és küzdeni – természetesen becsületes eszközökkel, nemes célokért. Magyarul attól nem lesz valaki jó vezető, mert „nem akar az lenni”, épp ellenkezőleg. Mint ahogy a valódi szerénységet, mint erényt sem feleltethetjük meg a parizeres álszerénykedésnek, úgy a hatalom nem akarása sem pozitív tulajdonság, amennyiben valakinek határozott víziója van a (politikai) vezetésről. Ezzel természetesen nem azt kívánom propagálni, hogy a „szent cél” érdekében minden eszköz megengedett, de jó vezető pontosan akkor lesz valaki, ha vannak jobbító céljai, elképzelései, ezek megvalósulásáért pedig mindent meg is tesz (becsületes eszközökkel), nem álszerénykedik, vezetőként pedig képes különbséget tenni jó és rossz között.
Sőt, hab a tortán, hogy Jakab pontosan emiatt a kifordított, farizeus viselkedés miatt lett végül a hatalom rabja, amiről persze váltig állítja, hogy nem igaz, miközben többmilliós fizetésével van képe hozzá, hogy „melósként” tetszelegjen. A valóságtól teljesen elrugaszkodik, messiásként mutatkozik, miközben az „egyszerűségét” bizonygatja (az már nem zavarja, hogy a két fogalom egymást teljesen kizárja). Ezek egyébként meglehetősen súlyos pszichológiai kérdéseket vetnek fel, amelyre már többen utaltak is az elmúlt napok tükrében.
Végül felvetődik a kérdés, hogy nekünk mindebből mi az igazán lényeges, hiszen Jakab lelkiállapotánál azért nem árt tovább látnunk. Igazából, mint oly sokszor, ismét az Orbán–Gyurcsány tengely örömködhet leginkább. Amíg előbbi keresve sem találhatna számára jobb „ellenzéket”, addig Gyurcsány egy újabb kártékony „szövetségesétől” tudott megszabadulni, így minden mehet a régi „jó” kerékvágásban.
Nem marad más hátra tehát, minthogy ismét az ellenzékváltás fontosságát és az internacionalista baloldaltól való megszabadulást sürgessük, mert ha a Jakab Péter-féle klinikai eseteken múlik, 100 év múlva is a Fidesz lesz hatalmon, a Jobbik volt elnökéhez hasonló idézőjeles „ellenzékiek” pedig a többmilliós fizetésükkel hangoztathatják majd, hogy ők bizony „a szegény nép pártján állnak”, miközben egyáltalán nem is akarnak változtatni a jelenlegi status quón.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
